Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

meguntam félni

meguntam félni

Kövérségpara

2016. január 27. - Lola Welbach

kungfuszerzetesek. jpg

Habár némely kapcsolatom katasztrofális, és aki találkozik velem, asszem szorong tőlem, talán, mert mint egy nyitott borotva, úgy járok-kelek a világban, ezért az lesz a legjobb, ha nem csak a hajnali lelkigyakorlatokkal, meditációval, hanem tisztítókúrával is csinálom a nagy rendbehozatalt.
Mit érdemel, aki ilyen hosszú mondattal kezd?
Hat hét szénhidrátmegvonást, elszakíttatást a fehér bűnösöktől. Tekintve, hogy minden mindennel összefügg, lehet, ha ledobom – lekínlódom, lezöldségezem, lemozgom - magamról ezt a felesleges három (van az négy is) kilót, jobb ember is leszek, elképzelhető. (egy öv, övecske derekam alatt, seggem felett, és szeret, ragaszkodik hozzám, ő bezzeg nem akar elhagyni)
Muszáj ezoterikus hangulatba kerülnöm, hiszen tisztítókúrám, melyhez sok reményt fűzök, egy állati fehérje, alkohol, cukor, kávé (jaj!), fekete tea mentes, zöldség és gabona alapú negyven napos megvilágosodási kísérlet, természetgyógyász által összeállítva. (A megvilágosodást én remélem, nem ő írta bele.)
Tehát: piacra fogok járni répáér gyapjúruhában, megértőn nézek unalmas lényekre is, derűt fogok sugárzani, nem sugárzani, hanem sugározni, márciusig nem eszem sült kolbászt főleg hogy nem friss bagettel, konfliktushelyzetben nem emelem a hangom abba az éles, agresszív regiszterbe, amibe szoktam, és lefogyok három (négy) kilót. Tavaszig. (Bioélet, Ezolife, Harmónia satöbbi magazint nem veszek, felesleges gasztropornó, csak lankadtan olvasnám éjszaka, kacsazsíros kenyér eszegetése közben)
Kezdjünk új életet! És nem is vagyok már annyira borotva, jobb vagyok, és imádok élni, imádj te is, mert ez van most, most van ez, ez most van.

Utolsó napló December - 4. rész

kazovszkij

Welbach Lola évvégi Briget Jones-os naplósorozata, félelmekkel, örömökkel. Csodanők bő olajban, buta zoknik, király, kígyó.

December 24. Csütörtök Délelőtt: Miért kínzom magam a Facebook-kal, miért nem teszem a dolgom?  Szentnapnak való nekilódulás helyett miért listákat olvasgatok, hogy  „öt utolsó pillanatos desszert” és „hat túlzás, amibe ne essél bele évvégén” és „ hét fűszer amitől szuper lesz a forralt bor”?
Miért bámulom a rendes nők képeit, akik már Szenteste délelőttjén dizájnos karácsonyfák előtt állnak koktélruhában, frizurásan, tokaleplezős fejtartással, szelíd mosollyal?
(nem úgy én, aki melegítőben ténfereg harmadik kávéjával)
(nem úgy én, aki mindig elfelejti a tokaleplezős fejtartást, és hiénaként vicsorog minden képen)
Hogy a bánatos faszban tudom még mindig Mrs. Tökéletesék Szentdélelőttjét bámulni, ahelyett, hogy nekiugranék a gomolygó őskáosznak? A konyhapulton tegnapi romok, de az egész házban takarítanom kell, főznöm, fát díszítenem, ajándékot csomagolnom, és bassza meg, le kell súrolnom azt a ragacsot a sütő aljáról.
(Miért, miért nem csináltam meg ezeket eddig?)
Van tiszta terítő? Világítanak az égősorok? És ha nem, akkor hol lehet még venni? Hol a cellux? Hogy lesz ebből szent este?
Este: Mindent meglett. Időre! 21 óra, Viasat3: Igazából szerelem. Hugh Grant tánca háromszor, E. Thompson beszélgetése a céges bulin a lúzer csajjal négyszer visszatekerve. Nnna.   

December 25. Péntek: Miért találtam ki, hogy a rokonos karácsonyra Fördős Zé féle szuperfinom burgonyafánkot viszek, amit indulás előtti utolsó percben - tehát szép ruhában, frissen mosott hajjal, sminkben - kell kisütni bő, forró olajban?
Csak nekem végtelen röhejes, hogy vendégségben az emberek bokáig ünnepi öltözetben vannak, de onnan lefelé cipő nélkül zoknikban, harisnyákban, ostoba papucsokban meredeztetik lábfejüket, amivel gondosan megkomponált outfit-jük teljességgel idézőjelbe kerül?

December 30. Szerda: Mennyi ajándék!
Egyik kutatási terepem a jó beszélgetés. Megfigyelésem szerint nagyon kevés az olyan diskurzus, melyben az emberek valódi figyelemmel fordulnak a másik felé. Egymás szavába vágnak, nem tudják kezelni a feltoluló reakciókat, maguk mondandójával foglalkoznak. Nincsenek jelen, mikor a másik beszél. (velem is előfordul)
Kétünnepközött mindennap más barátommal találkoztam. 27-én K- val wellnessben beszélgettünk tanulásról, munkáról, szülőségről, évünkről, róla és rólam.
28-án délután J-vel kávéházban beszélgettünk, szülőségről, gyógyulásról, évünkről, róla és rólam.
28-án este A-val romkocsmában beszélgettünk írásról, fotózásról, művészetről, róla és rólam.
29-én délután Sz-szel a lakásában beszélgettünk múltról, jelenről, útról, róla és rólam.
29-én este P-vel és Gy-vel étteremben beszélgettünk múltról, jelenről, jövőről, sorsról, róluk, és rólam.
30-án H-val buliban beszélgettünk gyerekkorról, munkáról, róla és rólam.

Az összes beszélgetés valódi volt. Mikor én meséltem, teljes lényük, figyelmük felém fordult. Mikor ők, az enyém feléjük. És mind megölelt, szeret engem (pedignéhapokolilényvagyok), hasonlóképpen én is őket.

Van egy Goethe mese, melyben a király vándorlása során találkozik egy varázslatos, kis zöld kígyóval. - Honnan jöttél? – kérdezte a király.
-
A hasadékokból – felelte a kígyó – ahol az arany terem.
-
Mi pompásabb az aranynál? – kérdezte a király.
-
A fény – válaszolta a kígyó.
-
Mi üdítőbb a fénynél? – kérdezte amaz.
-
A beszélgetés – hangzott a válasz.

Ez legyen!

 

December - 3. rész

karácsony2

Welbach Lola évvégi Briget Jones-os naplósorozata, félelmekkel, örömökkel. Eljött az igazság pillanata.

December 20. Vasárnap
Mit várok a legjobban a Karácsonyban?
Azt, mikor a gyerekeim kibontják az ajándékokat, és viháncolnak?
Nem, mert sokkal jobban szeretem, mikor nem tárgyaknak örülnek.
Azt, mikor kibontom a saját ajándékom?
Nem, mert tudom, hogy szépet kapok, ott voltam a vásárlásánál.
Azt, mikor mondják, hogy isteni finomat főztem?
Nem, mert mindig azt főzök.
Vagy azt várom legjobban, hogy Szenteste, túl az ajándékozáson, vacsorán, elégedetten dőljek hátra a kanapén páromhoz bújva, kezemben egy Courvoisier XO Cognac-kal, miközben a gyermekeim békésen társasjátékoznak a kandalló fénye előtt?
Nem, mert ez, ebben az inkarnációmban esélytelen.
Vagy azt, mikor rokonsággal ülök vidám vacsorán?
Nem, mert bár a vacsora vidám és szeretem őket, de UFO vagyok köztük, mindig is az voltam.

Hát én azt várom legjobban, hogy ajándék, vacsora, vendégség, mosogatás után végre megnézzem az Igazából szerelem filmet, és abban is a két kedvenc jelenetemet.
Amikor Emma Thompson titokban sír a hálószobában. (mert Emma T. csodálatosan tud veszteni)
Meg mikor a Keira Knightley-ba szerelmes srác a feliratmutogatós jelenet legvégén azt mondja magának, hogy „Elég. Vége van”. (mert a srác csodálatosan tud túllépni a veszteségen)

Egyébként jól vagyok, csinálom, örülök, de kibaszottul irigylem a kanapéjukon elégedetten üldögélő stepfordi feleségeket, akiknek nem ez a karácsony csúcspontja. (akik szintén ezeknél a jelenetnél sírnak, tiiinghh, csak ők ezt soha nem fogják megírni egy blogban bibibibi)

https://www.youtube.com/watch?v=2y-8vxObugM

https://www.youtube.com/watch?v=B7u6bMBlCXw

December - 2. rész

karácsony6

Welbach Lola évvégi Briget Jones-os naplósorozata, félelmekkel, örömökkel. Élete egyik, ha nem a legjobb karácsonya a kies Lehel úton.

December 12. Szombat:
Meglepetés születésnap, fényes este! Szeretetteli barátok, én is szeretem őket, ezt közlöm is velük, ahogy halad az idő, egyre vehemensebben. Vidáman italozunk, vinnyogva röhögünk, ölelkezünk, jó az egész.

 December 14. Hétfő:
Kocsiban ülök, a Lehel út beállt, nem mozdul a forgalom.
Itt volt életem egyik legjobb karácsonya, látom is a házat a kocsiból. Sok éve, december közepén, egy nagy szakításból  menekültem ki, végre vége lett egy pokoli - de tanulságos - párkapcsolatnak, és nem volt hol laknom. Ekkor befogadott kicsi albérletébe két régen látott barátnőm, B. és K.
Mámorosan ültem a hirtelen rám szakadt szabadságtól itt, az egyik tízemeletes panelház első emeletén. B. és K. vidéki lányok, három napra hazamentek, engem itt hagytak a lakásban.
Remek volt ez a karácsony!
A szakítással szorító acélpántok pattantak le gyomromról, bordáimról, minden perc arról az örömről szólt, hogy vége a terrornak. Eufóriában bámultam az ablakból a lakótelep népének ernyedt mozgását, hallgattam a felettünk lévő kilenc emelet nagy, cuccos vécélehúzásait, sőt, sőt, most jut eszembe! Az ejtőcső repedt lehetett, mindenesetre az volt, hogy ha felettünk lévő kilenc emeleten valaki lehúzta, a friss fekália szaga is érzékelhető volt, nem csak a zuhanás hangjai. De csak a WC-ben!
Egzotikus és mulatságos volt ez is.
Szilveszter előtt K. visszajött Veszprémből, délután indult a Gresham kaszinóba, oda járt gyakorlatra, mint nagyreményű krupié tanonc.

Késő este elémetrózam a Deák térig, K. kijött a Gresham-ből, izgatottan mesélt párszázezer dollárt eljátszó milliomosokról, utolsó forintjukat eljátszó koldusokról, ravasz krupiékról, kegyes teremfőnökökről, mindent látott luxuskurvákról, addikt költőkről. Olyan volt a beszámolója, mintha a Casino film második, még sokkal érdekesebb részét mesélné. Gyakoroltuk a cilinder számait – ezen a számsoron pörög körbe a golyó mikor a krupié bedobja, ezt kívülről kell tudniuk -, alig volt pénzünk, megosztoztunk mindenen.
Nagyon sokat nevettünk, beszélgettünk, aztán megjött B. is, és minden pompás volt. Nem volt pénzem, munkám, pasim, egzisztenciám, de nem féltem. Ilyen barátokkal, mitől?

Emlékszem, állok a sötétedő szobában, bámulom a két házsor közt a teret. Két kutya, három gyerek, a szembe-tízemeletes villogó karácsonyi ablakai, tizenkét kopasz fa, parkoló autók, jobbra a videotéka rácsa;
szkennelem magamba a képet. Minden részletet meg akarok jegyezni, mondom magamnak: jegyezd meg ezt a képet, és jegyezd meg az érzést, amivel nézed. Ne felejtsd el ezt az érzést:
nem félsz semmitől.
És még hó is volt.

December - 1. rész

karácsony3

Welbach Lola évvégi Briget Jones-os naplósorozata, félelmekkel, örömökkel, mindennel. 

December 4. Péntek:
-
De nem ukrán kurvás, hanem éppen hogy csak árnyalatos lesz, ugye Marci? – kérdezem nagyon aggódva fodrászomat, miközben ő alufóliacsíkokba tekeri hajam tincseit. Nem válaszol csak sóhajt, mert hatodszor kérdezem ezt.
Becsíkoztatom a hajam, a színétől éppen eggyel eltérő árnyalattal, láttam valakit, akin ez szuper lett, természetes és fényes, ilyet akarok én is.
A fóliázás után türelmesen, ám a csíkok színe miatt kissé szorongva várok a festék hatóidejének lejártára a fodrászat sutjába ültetve. Űrlény vagyok egy nyolcvanas évekbeli gyerekfilmből.

Szép leszek, vagyis a hajam lesz az, kapok egy fiatalos, kellemes árnyalatot, Ünnepekre pompás fejem lesz!
Marci lebontja rólam az intergalaktikus vevőkészüléket, és de, de, ukrán k-s lettem! Barna alapszínemet szőke – sárga!- sávok tarkítják, mert ugyan Marci gondosan csíkozott, csak azt nem tudta – mint ahogy én sem -, hogy olyan hajam van, amire így hat a világosító festék. Bebukott a „természetes, a valódinál csak eggyel világosabb hajcsíkszín" koncepciónk!
Mutatja a valóságot: űrlény fiatalítani akarja magát, de nem jött össze neki. És ezt nem lehet azonnal visszafesteni, mert akkor semmilyen hajam nem lesz, nem hogy csíkos!
Meglát az egyik gyerek, riadtan kérdi: anya, mi olyan furcsa rajtad?
Jövő héten fontos munkatalálkozó, aztán meglepetés házibuli ezer ismerőssel, és így nézek ki. És mindez mennyibe került.
Mit van mit tenni, átügetek a boltba egy búfelejtő pénteki vörösborért, de az alkohol nem megoldás. Erre sem. Mint tudjuk!

December 8. Kedd:
Miért iratkoztam fel a Facebook-on a Stepfordi Feleségek csoportba, ó miért?
Függő lettem a tökéletes háziasszonyok oldalától, ahol a tagok egymás szavába vágva sorolják, hogy ők már készen vannak a karácsonyi nagytakarítással, ajándékok becsomagolva, tudják, mi lesz a menü Szenteste, de még azt is, hogy milyen különleges finomságot visznek majd vendégségbe 25-én, lenyűgözendő szélesebb rokonságukat.
Emellett heti négyszer edzenek – gát és arcizmaikat is-,
vállalkozásuk remek évet zár,
nem sárgacsíkos a hajuk,
Bécsbe ugranak ki adventezni,
tudnak asszertíven kommunikálni,
nem híznak,
házasságuk pazar, sokat szexelnek – de csakis a férjükkel! (akit kommentjeikben Apának neveznek murghg)
Rend van a világukban, nem úgy az enyémben: pánikban kapkodok, már most tudom, hogy nem készülök el Karácsonyra, pedig minden novemberben eldöntöm, hogy a gyerekeimnek csudaadventet csudakarácsonyt csinálok, hogy most nem leszek kialvatlan idegroncs, hanem olyan leszek, mint a magazinokban a színésznők, akik karcsún mosolyognak csakezüst-csakkék fenyőfájuk előtt, mert ők otthon is mindig tűsarkúban és szűk, kis fekete ruhában álldogálnak, főleg karácsonykor.
Terv: dolgozni, meglepetés születésnapot szervezni, gyerekek, takarítás, vásárlás, ünnepi fogások főzése – kulcs a gondos előkészület! –, edzőterembe menni, napi négy óránál többet aludni.
Annyira szeretnék jó nő – anya - munkaerő - háziasszony lenni, és mindezt egyszerre, most.
Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, aranyos vitézek, szép magyar stepfordi feleségek!

December 10. Csütörtök:
Szörnyű ez a tavaszi időjárás december közepén. Most olvasom, jövőre még forróbb lesz a nyár. Csak én félek ennyire a globális felmelegedéstől?
Erről nem hajlandók beszélni az emberek, olyan, mintha senkit nem érdekelne. Kis szomorkodás, hogy nincs hó, aztán kész, nem foglalkoznak vele többet. A bennem lévő Greenpeace aktivista nyüszít, iszonyat, amit az emberiség művel a környezettel.
Ki gondolkodik azon, hogy személy szerint ő mit tud tenni?
És ki változtat ezért az életén?
De legalább kevesebb hajléktalan fagy meg, jobban be tudják osztani a tüzelőt a nyomorban élők. (Móricz és Móra Ferenc után ki írja meg a mai Magyarország szegénységnovelláit?) Cipősdobozt csomagolunk, a fiam pakolja bele kinőtt, Gyűrűk urás legóját, felnéz:
- Anya, de hát miért mi adunk ajándékot a szegény gyerekeknek, az Angyal nekik miért nem visz? Anya, sírsz? (öregedési tünet, egyre többször könnyezek ilyenekre)
Hajnali, inszomniás gyötrődés: Az a gyerek, aki nem kap semmit karácsonyra, mert nem jut rá pénze a szülőnek – bármiért, mert alig keres nyolcvanezret, vagy mert gyógyszerre kell, vagy  mert addikt és elissza, eljátékgépezi, vagy mert törleszti vele az uzsorakamatot vagy bármiért -, az a gyerek azt hiszi, hogy őt nem szereti a Jézuska/Angyalka?

 December 11. Péntek
Ma este híg ködben, Piliscsabáról Szentendre felé az erdőben autózva látom, hogy hatalmas borz ballag komótosan az úttal párhuzamosan. Nem ijedt meg a kocsitól, nem izgatta magát. Lelassítottam, mellette haladtam, próbáltam megfigyelni, amennyire tudtam vezetés közben. Ez a borz nem fél! Csodálatos borz!

Név a kijelzőn

nővonaton

Nem tudom ki, hogy van vele, de Lola Welbachnak van olyan ember a telefonjában, akinek, ha megjelenik neve a kijelzőn, a rettegéstől beleáll L. gerincébe egy egyenes, éles kard, közvetlenül a csigolyái mellé, végig.
Hopp, felülről beleszúrja a pillanat, alig kap tőle levegőt.
Felvegye? Ne vegye? Mit akar ez?
Felveszi, próbálja normálisra igazítani megszólalását, de maga is hallja saját magát, azt a vékony, remegős kis rajzfilmhangot, ami köszönésnél jön ki belőle. Közben azt is érzékeli L. - és a hívó fél is -, hogy mennyire nyilvánvaló hangremegése leplezése, normális középhangjának keresése. Lenyűgöző, hogy a szervezet csupán egy névtől menekülő impalára kapcsol, és azonnal, helyből képes cikk-cakkban rohanni a szavannán.

A reakció az amygdalában kezdődik, ami kivált egy neurális választ a hipotalamuszban. A mellékvese adrenalint aktivál és bocsájt ki.
Kortizol termelődik, ami megnöveli a vérnyomást, a vércukrot, elnyomja az immunrendszert, és létrehoz egy energialöketet.
A májsejtekben glükóz termelődik. Aztán, a már keringésben lévő kortizol elkezd kötődni a zsírsavakhoz, hogy hozzáférhető energia legyen, ami válaszra készíti fel az izmokat és az egész testet. Futni kell messzire.
Gyorsuló szív és tüdő funkciók, az emésztés lelassul vagy megáll, az erek beszűkülnek, zsír szabadul fel az izommunkához, a pupilla kitágul, halláscsökkenés, alagútszerű látás, a gerincvelői reflexek gátlások alá kerülnek - feltételezhetően ez a kard -, és remegni kezd az egész rendszer.
Mindez, mert felhív a főnök késő este.
Felhív a könyvelő bármikor.
Felhív a nőgyógyász, rákszűrés után három nappal.
Felhív egy volt pasi bármikor.
Felhív a pörös ügy ügyvédje, bármikor.
Felhív a gyerek osztályfőnöke, délelőtt 11-kor.
Felhív Gréti néni, a nagymama szomszédja, reggel ötkor.
Nincs tanulság, ez ilyen. Az mondjuk jó benne, hogy meg lehet
figyelni – utólag –, milyen alázatosan szerető, hűséges szolga a test.

Örömlista: meglepetések szervezése, barátok szeretete és segítsége, közös éneklés, leadott 1,5 kiló, sz!, remek terapeuta, munkaflow, alkonyi ég vörös repedése felé autózva Purcell-t hallgatni, blogolvasó elismerő szavai, Advent, még mindig működő test.

Zuckerberg nyilvánosságra hozza, ki után sóvárgunk

nőrókávalgaugen

Leszállt az est, még egyszer, ma utoljára, csekkoljuk a Facebook-on a Titkos Szerelmünket. Akivel valódi viszonyunk - még - nincs, de mindennap nézegetjük. Ő a tökéletes férfi/nő.
Ismerős, ezért lehet időzni az idővonalán, lehet turkálni fényképei közt,  lehet ábrándozni róla. Csak egy kicsit, öt perc az egész, hát nekem is kell valaki, mutass valakit, aki az enyém.
(tessék) (köszi)
Ő káprázatos, izgalmas, és ha bármihez hozzászól, az is mennyire delikát! Ő az, akitől, akibe, akivel. Ha Őt egyszer kezünk közé kaphatnánk, hej de alaposan, atyaég, de mennyire, tövig, a csillagok leesnének az égről,
de mennyire,
annyira.
És a csúnya kis Zuckerberg ezt akarja elcseszni! Félünk, csúnya kis Zuckerberg felfedi titkunk, elszakít minket édesünktől, kedvesünktől, szívbéli mátkánktól…
Pokol bíbor heve emészt minket érte, mint hogyishívjákért az izét, sóvárgunk utána. Milyen ékes, fényes, a mi Facebook szerelmünk, olyan hibátlan, és mennyire, mennyire gyönyörű!
Ő a miénk, akit nem adunk senkinek, soha. Ő a mi drágaszágunk.

Ettől is fél valaki 4. Dextrofóbia

borderline11

Félelem a jobb oldalon lévő dolgoktól. Például a testen: jobb szemtől, fültől, kéztől, lábtól, melltől, vesétől, orrlyuktól való szorongás.
Ami jobboldalról jön, az csak harmincas éveket idéző, fekete-barnainges fenyegetés lehet. Pandantja a sinsitrumfóbia: ami baloldalról jön, az csak ötvenes éveket idéző, pufajkás fenyegetés lehet.
Ha kiteszed profilképnek a francia zászlót, te is menekültrugdosó jobber vagy. Nem, nem igaz: ha kiteszed profilképnek a francia zászlót te is trianonlegitimáló áruló vagy. Áhá, te bírod a Bajnait, szóval komcsi vagy. Áhh, Székelyföldezel, tehát jobber vagy.
Mondd, komcsi vagy, hogy nem akarsz Paks kettőt? Bocs, jobber vagy, hogy orrba-szájba Adventezel?
De jó, hogy ez nem mi vagyunk.

November

haldokló„Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya az álom.” Fekete István

Welbach Lola, született Szkalla Erzsébet, született Blanche
DuBois idén eldöntötte, hogy nem szorong többé a kurva óraátállítástól. Sem. Erős a jelző, de a sötét évszak startja ezt érdemli.
Aztán rögtön itt a Halottak Napja – halottak napja! már a kifejezés! –, ami brutál kezdéssel pendíti meg a depresszióra hajlamos léleknek a gyönyörű, Jóhann Jóhannsson-os, novemberi alaphangot.

https://www.youtube.com/watch?v=L4ljmowphvI

Már délután éjszaka van és hideg. Vidéken üres utcák.
Budapesten évről évre nagyobb emberhalom az aluljárókban.
A Karácsony, Szilveszter még csak a távoli jövőben pislákoló fények.
A gyerek Lolának a Halottak napja szorította lelkét, testét. Észrevette: a felnőttek kerülik azt a nyilvánvaló problémát, hogy temetőlátogatáskor mégis mi felett járkálunk. Csontvázak és bomló tetemek néznek minket, átlátnak koporsón, földrétegen, bámulják a homályban botorkáló izgága lényeket, ránk várnak.
Erről persze senki nem beszélt.

Viszont a felnőttség, a halállal való óvatos barátkozás élményei – haldoklók mellett ülés, Hospice ház, tanatológiai és spirituális olvasmányok, saját kínok – kisimították a fekete rettegést. A föld alatt csak ledobott nagykabátok hevernek. A halálfélelem ezzel még nincs kipipálva, az egész blog ez, minden félelem ebből ered. Izgágán járkálunk itt fent, mindent akarunk, basztatjuk a telefont.

Gyerekként nehéz volt egyben látnia az egészet, megértenie, hogy a november is kell, pedig kell, és idén először nem is volt szörnyű.
L. tízszer nézte meg a Youtube-on, hogy szippant be csillagot fekete lyuk, és közben felnőtt. Csodálatos eltűnés! Minden nap Halottak napja, Élők napja, Hajléktalanok napja, Karácsony.
Az életbe légy szerelmes, ne férfiba!
Franc aki megette, megint Coelho-s lett a poszt.
Örömlista: munkaflow, remek terapeuta, zenehallgatás a HiFi Show-n, barátok szeretete és segítsége, gyerekek, fedél, vörös alkonyi fények, a macska megint előkerült, Advent.

Nincs mitől félni

írónő

A párizsi események megint megmutatták: nincs mitől félni.
Hiszen bármikor meghalhatunk. (Ezt eddig is tudtuk, csak nem ennyire.)
Ezért L. újrakezdi a blogot, már nem fél az írástól – pontosabban attól nem, hogy szarul ír –, nem fél semmi pimf dologtól, mert megint megtapasztalta – sok egyéb mellett, ne részletezzük, egy rozét kér, külön öt deci szódával -, hogy az élet mámor, még ha a nap szarkedvű keddnek indul is.
L. néhány hete az Utolsó Nap meditációval kezdi reggeleit, mely szerint nézzünk úgy a mai napra, mintha az utolsó lenne.
A gyakorlat szerint mindet annak kell nézni.
Ha Lola Welbach estére vérben fekszik, holtan, akkor nehezebb, szinte lehetetlen kinyilvánítania a célszemély(ek)nek a „bocsánatot kérek tőled/fontos vagy nekem/tanultam tőled/köszönöm/szeretlek”-szerű, rég fogalmazott közléseket, amik a reggeli kávénál még tiszta, pontos, friss gondolatok voltak, jó volt őket egyedül ízlelgetni. Vagy ez tegnapelőtt reggel volt? Fel kéne már hívni, meg kéne mondani neki, ki kéne tárni a kaput, hát maximum kiröhög.
A mészárlások fényében minden nap ünnep, minden a jelenre tanít. Háhhh, Coelho és az ISIS találkozása, tárrárárá!
Lola, és bárki olvasó, nemolvasó, ne félj Budapesten bemenni plázába, lemenni metróba, átsietni téren, leülni kocsma teraszára, étterembe, ne félj utcán kóvályogni.
Ezen blog első bejegyzése a részecskegyorsítóról szólt, arról, hogy úgy kéne élni, hogy ha következő pillanatban elromlik a svájci részecskegyorsító, és az akaratlanul létrehozott feketelyukba mind beleveszünk, úgy zuhanjunk a semmibe, hogy nincs visszatartott mondatunk, nincs szégyen miatt elhallgatott szavunk.
Itt az idő! Bármit le lehet írni, mert Párizshoz képest minden rettegés kicsi és kedves. Lola Welbach-ot, mint piskótát a vaníliakrém, átitatja az életöröm, Lola szaftos, mazsolás lett az év végére.
Apró félelmek jönnek majd  még idén: a November, Kevés vagy, Sok vagy, Karácsony, Autópályafélelem meg a többi, és mind arról fog szólni, hogy ez semmi, semmi, mert a félelemmel töltött idő tékozlás, pazarlás.
A blog ismét aktív lesz, azt fogja írni immár derűsebben, a maga megszokott  esetlegességével, össze-visszaságával, változó színvonalával, röviden, hosszan, modorosan, egyszerűen, cirádásan, eklektikusan, beletalálóan, senkit nem érdeklően, ezer embert érdeklően, pontosan, pontatlanul, újra és újra, hogy ne félj. Ne félj. Ne félj. Ne félj.

 

 

 

süti beállítások módosítása