Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

meguntam félni

Sors Tamás – Szeptember 13. Kedd

2016. szeptember 13. - Lola Welbach

 

vizalatt3

Reggel fél hétkor ma is a kertben mászkáltam mezítláb a vizes fűben, kezemben tea, néztem a rózsaszín felhőket. Polcz Alaine-től tanultam ezt a napindítást. Lakótelepen nehéz lenne, de a költözésem után is vége ennek, ott nincs kert.
-
Nézed az orvost, hogy visszajön-e? Mikor költözöl? – köszönt rám egy barát a kerítésen túlról.
-
Szia, nem az orvost, a felhőket nézem. A jövő héten.
A blog miatt sokan képben vannak az életemről. Jóga után, kapok egy üzenetet ezer éve látott kedves ismerőstől: ma is jógázol? Itt vagyunk a kocsmában, gyere ki utána hozzánk.
Sokan mondták, hogy kár hogy nem ment hozzátok a buddhista tanító! Az tényleg egzotikus lett volna, röhögök a saját sznobizmusomon, ami baszakodik velem, hogy pedig mekkora sztori lett volna, a francba.

Ha nem alszom, ha így folytatom, a fizikai testem fel fogja mondani a szolgálatot, már pirosban van a mutató. Munka, utazás a munkába, este jóga vagy bevásárlás, gyerek, tereget, pedig Phelps rengeteget csinál. Majd ezek után kezdek írni. És még barátok, találkozók, levelek. Hétvégente meg csak oda keveredek a bulikba, így úgy. (Röhrig Gézát is meg kell írjam) És másik edzésre is akarok járni. Múltkor, jóga után, este tízkor, elaludtam a HÉV-en.

Az író is olyan életet kell, hogy éljen, mint az olimpikon: felkészülési szakasz, edzés, hosszan, minden egyes kurva nap. Miért nem húsz éve jöttem rá, hogy író vagyok, nem pedig ilyen tengő-lengő, hebehurgya idióta?! Ez van. Húsz éve még nem voltam képes írni. (mermost)

Edit barátnőm nem volt rest felhívni a figyelmem arra, hogy a Reziliens Rebekás írásom magas színvonalát azért azóta nem bírtam még megközelíteni sem. MINTHA EZT NEM TUDNÁM.

A jó íráshoz rendes, kialudt agy kell, de még akkor sem biztos semmi az írás minőségét illetően. Meg kell változtatnom a szokásaimat, fegyelmezett élet kell. Gondolatok sem mászkálnak szanaszét!

Sors Tamás. Legjobb név, amit valaha ismertem. Pedig a valódi, különleges nevek gyűjtője vagyok, többszáz darabom van. Mondjuk Ő példaképem is.

És lejárt a jogsim, és el kell mennem az ELMÜ-höz, az Önkormányzatra, átjelentkezés, költözés, kurva sok cucc, ááááááá.

- Maci, most mit csinálsz? - kérdeztem a fiamtól este, a dobleckéjét gyakorolta.
- Kiteszem a hangsúlyt.
-
Az mit jelent?
-
Hát hogy játszom a kottát, és a jobbkezet a nagydobon ütöm. Az adja a lényegét, Anya. Ott a hangsúly.
-
Ott?
-
Ott, de úgy hogy ne essek ki a ritmusból.

De holnap meg buliba megyek! (Szerdán?!?!?! WTF?!&@[) Megjelent egy írásom egy irodalmi kiadványban, Bereményi, Háy, Erdős mellett, annak lesz a partija. Na, majd megírom. Valamikor. Hangsúly balkézzel, csak ki ne essek a ritmusból.

 

Bolondulásig, elolvadásig – Szeptember 6. Kedd

 

szerelem5

Blogger tüzet visz, odavan, lélegzik, hisz a csalafinta Istenben. Szivárvány, cigányozás, zsidózás, Latinovits, és a tutiság a szerelemről.

Struktúra! Szerelmes vagyok a munkámba! Ő még nem szerelmes belém, de tetszem neki. Már nem félek, nem megfelelni akarok, már a probléma izgat: struktúrában kell dolgoznom, s mellette kreatívnak is lenni. Csalafinta az Isten! Betolta a strukturált gondolkodást, mint feladatot, nekem (!), hátradőlt, karbatett kézzel mosolyog. Ravaszsága ott van, hogy ezt a kihívást, ezt a rég tapasztalt dolgot, hogy tiszta, átgondolt rendszerben kell működnöm, ezt egy szuper munkahelyre szervezte nekem. Nincs kire, mire fognom a béndzsózást. Pénteken közös ebéd volt, cserekereskedelem a hozott kajákkal, kiváló hangulat, Great kolléganő este RHCP koncertre ment, diskurzus Frusciante-ról, Mr. T. már tolta is telefonjáról a Chilit, nevettünk, kávé. Nyílt kommunikáció. Nincs tabu. Nincs fúrás. Az ember, mint olyan, a munkaterületünk, ezért is tudunk jól együttműködni. És ha helyzet van, akkor mindenki tolja. Meséltem Phelps-nek hova vetett jósorsom, mondta, hogy hűű, ő az építőiparban betonnal, vassal dolgozik, ott nem ilyenek a munkaviszonyok, nincs ez a kaliforniai hangulatú upstart fíling. Már jobban megy, meg akarom csinálni, oldani, tanulni. Izgat az ügy.

 Bikram jógán az utolsó gyakorlat a Vajrasana légzés.  Ekkor gyors hasi lökésekkel toljuk ki a méreganyagot a testből. Nem tom, hogy, de hat, mert nincs bennem harag.

Ma reggel megint egy Hévvel utaztunk a Cigányasszonnyal, öt éve figyelem. Szentendre rezervátum, kevés cigány van, van ilyen, olyan tapasztalatom is. Erről még lesz szó.

Ma reggel szivárvány volt az óbudai Gázgyár kéménye felett. Jó jel. Mire? (Arra! Semmire, mindenre. Hagyd a faszba a jeleket nyuszi.)
Ma este jövök haza, a Margit hídi aluljáróban a hegedűs fiú klezmert játszik. Megállok, dobok pénzt, hallgatom. Odesszai klezmer zene, közli utána. Te zsidó vagy? kérdezi nyíltan. Az is, válaszolom. 

Ja, igen: milyen sokan olvasták a legutóbbi, Férfiak Hallgatásáról írt posztot, a Szíverősítőt! Megint egy új kis dal a szerelemről, megint egy új kis dal, és megint erről. Ez a kis tolvaj dallam idelopódzik halkan, s elcseni még a csepp maradék nyugalmam.

Ja, igen: nincs struktúra, bolondulásig kell szeretni, borítsd az árut a csőrös Scaniaról! Ne szorongj, hogy nem ennyi pillangókkalrepdesőmarcipánszívet kért a megrendelő, nem félj. Oda kell önteni az egész fuvart. Ne számolgass, ne számlázz, szívcunamival áraszd el, hoop, logikus ok nélkül, csak mert, grátisz. Ő majd kezd vele, amit akar. Scania tolat, fordul vissza a pályára. Bolondulásig kell szeretni, még ha esélytelen is. Vállalni azt, ami a platóról kiömlött. Persze hogy szívás. Az is. Meg szabadság, hejjj baby!

https://www.youtube.com/watch?v=fE4jjZh0eSg

 

A miheztartás végett – Augusztus 27. Szombat

balaton7

A kevés hasznos képességből, amit kifejlesztettem magamban, a kedvencem, a reggeli kávémegtaláló skill-em. Hibátlan ösztönömtől vezetve korai sétám során most is megtaláltam azt a parti büfét, ami nyolckor nyit, szereztem egy dupla eszpresszós, forró lattét, leültem egy parti padra, szemben, az északi parton fehér pöttyök, alig mozognak, szélcsend van, balra Tihany. Ez a legjobb, Balatont, vitorlásokat, Tihanyt nézni. Derűs reggelen. Forró, nagy kávéval. Folyik a könnyem, mikor a számhoz ér lenyalom, szívemben bomba van.

 Íróhétvégén vagyok Siófokon, afterparti, alig vártuk a találkozást, egy vérből valók vagyunk, ahelyett hogy írnánk, inkább bulizunk.

Ja, születésnap úgy alakult, hogy fantasztikus este lett.

Takarékoskodni megtanulni, sokkal nehezebb, mint gondoltam.

 Voltam a Picasson! (luxus) De baszod, még a shopban is vásároltam! (mér, mér?!)  D. – nevezzük így, vagy nem is, inkább nevezzük Daninak, de még se, mert azt nem szereti, egyelőre  mégis akkor D.- pontosan 44 másodperccel utánam vett jegyet, s mivel tökéletesen egy ritmusba mozgunk, egyszerre fordultunk tovább minden kép elől, én mindig úgy léptem be a következő terembe, hogy ő pont befordult oda, ahonnan én kiléptem, pontosan ugyanannyit álltunk ugyanazon képek előtt, ezért nem találkoztunk össze. Nem csökkent a köztünk lévő távolság. De nem is nőtt. Mint később megfejtettük.

Munkát, kollégáimat nagyon szeretem. Erről még lesz szó. Persze még mindig béndzsó vagyok.

 Most elmegyünk hajókirándulásra, irány Füred, várnak pajtásaim! Majd folytatom.

 Visszatértünk a hajóról. Kissé bebaszcsizva írok a parton, mert csak itt van wifi. A többiek most arrább mentek, meg kiröhögnek, hogy ja, tudjuk, írod a blogot, engem írj meg, engem ne írj meg, Lola. Jóvan, ezt még megírom és jövök.
-
Te tudod, egészen pontosan, de teljesen pontosan, hogy mit jelen az, hogy regatta? – kérdeztem L-t, még a hajón.
-
Ezt – válaszolta, és körbemutatott. A hajókorlátnál rozéztunk, selyem Balaton, kékek és zöldek olyan kombinációja, amitől belül minden felpuhul, elgyengül, és azt hiszed, hogy ha ennyire jó itt, akkor a túlpart, a layeres hegyekkel, a szembe lévő várossal, még jobb lesz. Hatalmas hajóval mentünk, a vitorlások egész közel voltak, regatta, ez a regatta. (k. jó szó)

Füreden borfesztiválba cseppentünk, csepp, csepp, cseppppeg a könny, permanens italozás, délutáni fény a Tagorén, mindenki mámoros állapotban. Promenád. Őszinte, megnyílós beszélgetés K.-val, Édesem nevű bort iszunk.  Közben elnézek a tó felé, sétálnak előtte az emberek, ezért eltűnik és feltűnik, de mindig felbukkan, ott áll, néz. Sokan vagyunk, nevetünk, jó. Ne sírj. Szívügyi játszma, mondja Háy János valamire, elkapom a mondatot. Mindenki édesen bebaszik, ölelgetjük egymást. Hajón, vissza. Naplemente szemben, Tihany balra. (háttal a menetiránynak) Háttal a menetiránynak. Aranyos vagy, faszán megcsináltad.
Úgy kéne levetkőzni, ahogy Te nem mersz.

Tűz, jöjj velem – Augusztus 20. Szombat

kéz3

A blogger születésnapja,  Oravecz Naoura  beleszeret Kafkába. Oroszlánok járnak az éjszakában. Csaj meg van jelölve, gyógyszere  elgurult, odavan. Hát nem csoda.

Ma van a születésnapom. Csodálatos lény vagyok.

Egy évvel ezelőtt, augusztusi aranyfényben ültem a kertben, rögtön a kávé után nyílt az első pezsgő, valamit írtam, nem is tudom mit - ja, de tudom, e-mailt Phelps-nek, aki a tengernél nyaralt a gyerekeinkkel -, és még csak éreztem, de nem tudtam, hogy életem legmélyebb depressziója is ott ül mellettem. Szelíden, de szorosan karolt át engem az én barátom, forrón suttogta fülembe, hogy Katuska, te kevés vagy, szar vagy. Mindent elcsesztél Katus. Vond le a tanulságot.
Még jó, hogy a Macek is itt volt akkor.
Mint minden augusztus huszadikai gyerekkel, velem is elhitették, hogy miattam van a tűzijáték. Állami ünnep vagyok.

Kérdezték, mondták, írták nekem, hogy kár, hogy ilyen kevés lájkja van a posztoknak, blognak a Facebook-on, többet érdemelne. Többet! De milyen csúcs, hogy ezt olvasod, ez nekem tűzijáték, repülők a hidak alatt! Boldog születésnapom van! Minden követést, lájkot látok, minden egyes kedvelésért köszönet, mindet számon tartom. De közben az is van, hogy mindegy mennyien olvassák, írni csak így lehet, nem mérlegelni, nem hazudni. Ezt ennyien olvassák, ez van. Bármit megírhatok, amit csak akarok! Csoda! Most napló a blog, nem, mint eddig, szofisztikált félelmek felsorolása, de van is mitől félnem, hagyom a lótücsök parát. És, érdekes, attól, hogy megírom, már nem is félek tőle.

Azt nem most mesélem el, hogyan tempóztam fel utolsó levegőmmel annak a medencének a mélyéről, aminek az alját tavaly ősszel megfogtam, de meglesz ez is, mert ez a legfontosabb, amit meg kell írnom. Hogy - nézzé oda, megint vizes hasonlat -, tavaly áthúztak a hajó alatt, de túléltem, sőt, új szülinapom lett. (nemszekta, nemszerelem, nemlottóötös) Ott lent meg is jelöltek, rányomták karomra a pecsétet, megfizettem a belépőt. Bármikor visszamehetek.

Tavaly ilyenkor, ha az történik velem, mint ami ma történt - hogy hivatalos vagyok egy zamárdi szuperbuliban, de felhívnak, hogy a gyerekem, akit leadtam a nagynénjéhez, lázas, ezáltal hazajövök, nincs Zamárdi,  bulim off -, szóval tavaly ilyenkor dührohamot kaptam volna, és nagy haraggal, bánattal, de persze visszafordultam volna az M7-esről. Ma ez megtörtént, tudomásul vettem, hogy nincs balatoni szülinap, másik szülinap van. Lázas fiammal kettesben itthon. Oké, ez van. A Lidliben vettem egy pezsgőt.

Tavaly ilyenkor azt hittem, engem nem lehet szeretni, mert kevés vagyok, sok vagyok, szar vagyok. De, lehet.

Minap beszélgettük V-vel a halálról, utána megint gondoltam, hogy így kell élni, tüzesen. De nem úgy, mint eddig hittem, mindennapi bungee jumping-gal, hanem sima élettel, HÉV-en utazással, rendességgel, jogkövető életmóddal, amit átvilágít az életszerelem belső tüze, jelennel. Jelenben. Jelennek. (valami ragot rakj hozzá, jóvan)

„Az élet gyönyörűsége ott található készenlétben mindenki körül.” Nem, ez nem Oravecz N, hanem F. Kafka. 1921-ben írta ezt a naplójába, akkor már négy éve tudta, hogy gyógyíthatatlan beteg. Három évre rá meg is halt tuberkulózisban. Alig múlt negyven.

Oroszlán jegyében születtem, az is vagyok, megharapom a nyakad, felfallak, wááorrg.

Oroszlán vagyok, átkeltem a Sötétség Völgyén. Vivát! (morgás a szavannán, gnúcsorda dermedten áll) Oroszlán vagyok, tudom mi a Tűz, az én Tüzem a tiéd is! (napfelkelte, gnúcsorda, elefántok, zsiráfok térden, mint az Oroszlánkirályban, mikor összegyűlnek a sziklánál) Oroszlán vagyok, szívemben Tűzzel utazom a HÉV-en, tudom ki vagyok, és azt is tudom Te ki vagy! Csodálatos lény vagy, Oroszlán vagy! Vivát! (gnúcsorda, satöbbi döbbenten néz, ezmiafaszrólbeszél)

Wáhhh, kérték egy novellámat egy folyóiratba, írnom kellett magamról néhány sort. Sokat gyötrődtem, hogy mit írjak, adatokat, valami kifejezőt, igazat néhány mondatban, bármit, amiben megfogalmazódom, CV-t. Adatokat nem írok, minek, unalmas. Arról, hogy miért írok, meg nemigen tudok írni. Néztem magam, aztán erre jutottam: Budapesten születtem. Csodálatos lény vagyok.
Persze sok szar is van, de itt a pont.

szelfién

 

 

 

 

 

 

Káli, Kapocs, kék - Augusztus 13. Szombat

 

kálimed

Update!

EZ a jó blogposztkép, Jolánka fotója a hegyoldalukról. Erről van szó.

Szombat este, miután megnéztük a balatoni naplementét, Vova egy szenzációs ábrahámhegyi eseménybe hívott minket, szabadég alatti mulatságba. Bográcsok,  lampionok, letámasztott nagymamától kisbabáig mindenki, kutyák, pasik, csajok, DJ, hatalmas tánc. A táncnál Earth Wind and Fire, September, szóba kerül az Életrevalók film, meg Galamb szinkronja benne, a barátunk, a barátunk kiabáljuk hárman, Maci, Borsó, meg én.  Utána még egy pohár bor és csillagnézés Vováék háza előtt.

Barátok, még barátok! A héten találkoztam Mamintival és Robertoval, akikkel tíz év kihagyás után is nagyon jót beszélgettünk. Péter barátom is felhívott, hogy meghívnak Gyöngy barátommal vacsorázni születésnapom okán. A káptalantóti (volt sznob, de már felhígult) piac meglátogatása után fel Smicu barátomékhoz, akik adnak saját paradicsomukból, kávézás, meghívnak szeptemberi hétvégére. Molnár Csaba olvassa a blogot, képben van - nahát, ezt nem gondoltam volna - de soha nem lájkolja. (mérnem?) Búcsú Jolán barátnőméktől, hazavezetés, mondja a gyerek, hogy ez volt az első nyaralós hétvége külön anyával, mikor anya egyedül csinálta a dolgokat, de jó. Autópálya, énekeljük a September-t, kurva lerobbant kocsimmal veretünk a külső sávban, mesélem a gyerekeimnek, akik szintén barátaim, hogy szerelmes vagyok, nincs titok, nincs tabu. És még mennyi barátom van. Dúskálok. (dúskál, ez jó ige)

Jéghideg vízzel zuhanyozok, a fürdőszoba ablakából a Káli medencét nézem. Ragyogó reggel. Aztán megnézem magam is a tükörben. Szép. Jósorsom Gyöngyvérék (Jolánka) házába vetett, ezek a csodás lények meghívtak hétvégére, a gyerekeim már itt tanyáztak egész héten, én csütörtök este érkeztem. Sötétben felbukdácsolni kocsival a hegyre, mindenki segít felállítani a sátram, én nem a házban alszom. Felettünk a… Erről sokat beszéltünk íráskurzuson Háy Jánossal, hogy hogy lehet leírni olyan dolgot, amit már milliószor leírtak előttünk, ami csodálatos és rendkívüli hatású, és hogy lehet úgy átadni, hogy ne legyen közhelyes. Hogy tudnám leírni, hogy nyári éjszaka a Káli medencében ülök egy hegy oldalában lévő ház teraszán, barátokkal Kőróka bort iszom, hosszú, önkéntes absztinencia után végre rágyújtok, és nézem a Perszeidákat? Sehogy.

 Éjszaka egy nagy állat jár a sátor körül, tompa zajok, félek, a Blair Witch Project fíling, köhögésszerű hangot ad a valami, persze tudom, hogy nem akar bántani, egészen közel rikoltoz egy madár. Reggel kimászok, meglátom, amit este nem. A Káli medencét, napos nyári reggelen. Jolán mondja, hogy őz járt körülöttem, az volt a nagy állat.

Az egyetlen megfelelő létezési forma a Káli medencei élet, ez rég nyilvánvaló. (havanpénzed)

Aztán a Káli Kapocs teraszán ülök a géppel, minden ruhadarab rajtam kékszínű, olimpia fröccsöt iszom, az jó olcsó - én találtam fel, fél deci fehérbor, négy és fél deci szóda, ha a Káli medencében vagyok mindig fehérbort kell innom, Hamvasra hivatkozom magamban, hogy az egyébként is magas mámorszintre dobjunk még egy apró lapáttal -, dolgozom, meg persze a jövés-menést figyelem, az embereket, Perszeidák.  Az égen át habfelhők, szépen lassan, a nap hol süt, hol kicsit nem süt. Minden pont jó. És még Péter is felhívott, hogy V. jobban van!
-
Olyan kerek az egója, mint egy labda, nincs rajta repedés – mondja a szomszéd asztalnál egy szép fiú szép csajának.
Nagy az esemény, a hely híres szakácsa, Karcsi hirtelen itt hagyta a helyet, azt beszélik, hogy most a dombok között kóborol.

Van egy képeslapom a hűtőn, ernyő alatt két kislány sétál vígan az esőben, az van ráírva, hogy „Az én boldog életem”. Mióta meggyógyultam, ezt érzem.

Felmásztunk Mindszentkálla hegyére, a Kopasz hegyre, előttünk a medence, körben a Balaton. Nézzük a felhők árnyékát, vonul a falvak felett. Délután, este két ismerős pasival Szentbélkálla Pegazus kocsma nagy udvara, budapesti jómódúak hemzsegnek üdvözült mosollyal, szép gyerekek, kutyák, Audik, Lexusok, worhh. David Yengibarian koncert, megérkezik a művész nagy örmény aurájával, hátán dobozban hozza a harmonikáját, olyan, mint egy kedves teknős. Karcsi szakács nem a dombok közt kóborol ide jött át főzni, össze is ismerkedem vele. Rejtő írta a csávót.

Sokszor voltam már Káli medencézni, most először fizetek én mindenért, eddig, védett kis helyzetem miatt nem is tudtam, hogy milyen drága egy ilyen könnyed hosszú hétvége, pedig most alig éttermezünk. Huss, csak úgy röppenek ki az ötezresek, a pénztárcámból, pedig figyelek. Autópálya matrica, benzin, gyerekek, kaja, kávé, fröcsike, bor, nachos, bodzaszörp. Még nem tudom, hogy kell beosztani a pénzt, ez lenne a feladat.

Cunaminak és Borsónak, a két lánynak a Pegazus buliban megtetszik egy ismerős külföldi házaspár fia, hazafelé a kocsiban írnak is hozzá hirtelen egy csodálatos szerelmes verset:
Óda Jacobo-hoz (szivecske)
Jacobo, Jacobo
kezeden sok a kórokozó
kiskorodban sokat szartál
azóta sem változtattál.
J
acobo, Jacobo,
kertetekben áll egy homokozó,
anyukád kedveli a macinacit,
reméljük, láttad a Maci Lacit.
Jacobo, Jacobo,
szemed fehérje, akár a hó.
Tekints le ránk, szólj hozzánk.
Jacobo, Jacobo,
érteni a magyar szó?
Tetszetős a márkás pulcsid,
de jó, hogy nem hordasz Guccit.
Jacobo, Jacobo,
ez a vers kurva jó.

Buddhista tanító mégsem jön hozzánk lakni, az elvonulások között Budapesten akar lenni. Tehát szeptember közepén költözöm magamhoz.

kali

Kifeszülsz, mint egy íj – Augusztus 3. Szerda

 

férfi11

Még egy testi mese: here, mellek, mi az erotika. Azok a csodálatos férfiak.

Háton fekszem a tócsámban, tocsogok levemben, az utasításnak megfelelően balra fordítom a fejem, egy férfiherét látok, meg formás férfilábakat.
Kábé hetven centire. Úristen, de fáradt vagyok, tíz másodperc múlva folytatni kell a gyakorlatot, még harminc percet végigcsinálni, aztán zuhanyozni, elvánszorogni a HÉV-hez, onnan hazavonszolni magam, hazaérni fél 11-kor, és még írni is. Nem bírok megmozdulni. Aludni akarok.
Múlt kedd óta hétszer voltam Bikram jógán, egy edzés másfél órás, két napot kihagytam, tegnap dupláztam, hogy meglegyen a nyolc edzésem tíz nap alatt, mert csak így kapok félárú kedvezményt a következő bérletre. De a kihívás miatt is, hogy meg tudom-e csinálni. A duplaórán konkrétan beálltam a cucctól. Tesis a világ, valami imát, motyogj el a wécében, aztán csináljad tovább.­*

A teremben, mint már mondtam,  csak tökéletes  vagy kövér testek vannak. Plusz én, aki egyik sem. Érdekes ez a test dolog: mindig hátul állok, van alkalmam, időm gondolkodni rajta. Előttem áll két nő. Az egyik hibátlan modellalkat, szelfikirálynő. A másik amorf, vastag bokájú,  hasas, combos hófehérke. Szerencsésebb-e a nyúlánk, vékony – szilikonmellű – szuperügyes szépség, mint gombócka, aki hihetetlen elszánással csinálja a jógát, és habár nem tudja magát tekergetni, nem adja fel? Mit gondolnak egymásról? Kifeszülsz mint egy íj, mint egy vitorla – mondja az edző.

A zuhanyzóban a sok meztelen női test szerintem nem erotikus. Szerintem. Az erotika valahogy mégsem a testben lakozik. Nekem. (nekem az együtt nevetésben, meg abban, ha valaki izgalmas személyiség. És még ha szép is! na az bónusz. Igen, Rólad beszélek) Rengeteg a szilikonmell, mellettük az igazi mellek bátrak, őszinték. (És a műtetlen, tökéletes mell csekély számú) Ezen is elmélázok: mondjuk szeretek egy Férfit. Mondjuk, hozzáérek – teszem azt a mellkasához, seggéhez, farkához –, és a bőre alatt egy műanyag protézist simítok. Nagyon szép, de tudom, kezemmel érzem, hogy egy tömlő van a szövetei közt, amit - mondjuk – azért műtöttek belé, hogy kívánatosabb legyen. Nekem ez lehangoló. Viszont a helyreállító műtét amputáció után, tönkrement mell után, az szuper. Szabadok vagyunk, rakjon mindenki magába, azt, amit akar!

A here egyébként egy rövidnadrágból kandikál ki, az illetőt deréktól lefelé látom, akkor mikor ő is fekszik, ilyenkor felsőteste az oszlop mögött van, így ő csak egy tökéletes férfi alsótest. Nincs rám hatással. (a férfiak szépségéről is írok a regényemben, mert ez még nincs nő által, alaposan megírva)

Hazafelé a HÉV-en nézem az ablakból a mezőt, a kedvenc mezőmet Pomáz után, sötétedik. A mögöttem lévő HÉV kocsit is látom, tükröződik. Egymással szemben ül ott egy nagyon kövér fiú és egy gigászi csaj. Huszonöt körüliek, zsák meg a foltja, mindkettőn több szinten hullámzik a háj. Beszélgetnek. Aztán a csaj mondat közben hirtelen odahajol a fiúhoz, megcsókolja, de úgy, olyan érzékien, hogy, én, a voyeur is beleborzongok.

Közel a vég, de előtte még jó lenne szeretni.­*

Ganna. Ez is milyen furcsa szó.

https://www.youtube.com/watch?v=FvRIoYzqhS0

*Kispál és a Borz

Nyáron, este fél 11-kor – Július 27. Szerda

nők4

A pinaszőr probléma. Így alakult ez a poszt, most már nincs mit tenni.

Egyébként semmi különös nem történik velem (de), csak mindent úgy nézek, mintha különös volna. És ettől azzá is válik. Kedden hajnalban végre megkezdtem a Bikram Jógát a Hattyúházba.
Fél ötkor keltem, fél hatkor már az alvó Szentendrén sétáltam át, nyári hajnal volt, kocsi sem, ember sem, macska sem mozdult. Levél nem rezdült, az a nyári reggel volt, mikor minden sima és tökéletes. Nem volt hideg, nem volt meleg.

A Bikram Jóga mulatságos és emberpróbáló volt. Egy szuper jógastúdióban felerészt esztergált testű nő és férfi, felerészt kövérkés nő és férfi ült komolyan, sőt komoran a padlón a kora reggeli fényben, pedig a tágas, tükrös terem egy pompás kertre néz.

jóga

20160726_084306

A jógaoktató csaj, a maga legesztergáltabb testével, olyan volt, mint a lények az Avatarból, csak nincs farka, és nem kék.
Itt mindenki profi, mínusz én, és mindenki tud előre nyújtott kézzel egy lábon állni, mínusz én. Mindehhez fűtés van a teremben, 42 fok, mert ettől Bikram a jóga. Az oktató félistennő nem mutatja, hanem mondja, hogy mit kell csinálni, másfél órán keresztül hadar, utánoztam a többieket.
Egyébként tök jó volt, a harmadik percben azt hittem, nem bírom végigcsinálni, annyira meleg van és annyira kell jógázni, de ma is voltam, holnap is megyek, mert ezt is végig lehet csinálni.

Aztán a női zuhanyzó. Na, az egy műfaj. (ladagyár) A nők hatéves kislányra szőrtelenített nemiszervvel, mert meg kell felelni a pornókultúrának, a média gerjesztette fiatalságfasizmusnak, és közben gyakorta a puncira fittyed a has, hiszen a csupasz pina körül javarészt nem modelltest van, hát persze, miért lenne az? Miért kéne annak lennie? Kinek kell megfelelni? A férfiaknak? (akik el nem tudják képzelni, milyen meztelenül, tátott lábbal feküdni, miközben egy idegen forró gyantát ken ott mindenre, aztán a megdermedt anyagot kitépi a szőrrel együtt, mindezt havonta)
Kit csapnak be a nők teljesen sima pinájukkal? Kinek játsszák, hogy még nem érte el őket a pubertás? Szerintem sem kell dzsungelharc, lábon, hónaljban nekem sincs, és a genitálián nyilván formázás, vágás, és borotvával vagy kozmetikussal vagy krémmel aprólékosan basztatott vékony bikinivonal, de az, hogy a bemész egy női öltözőbe és minden pina azt játssza, hogy ő pici kislány ez, árgghhh, totál identitászavar. Negyvenes, ötvenes nők csupasz puncival. És fordítva is: egy ivarérett férfin legyen szőr. Szexi!
A test teljes szőrtelenítése menekülési kísérlet az öregedéstől, a haláltól. (muti babák, kinek sikerült)
(simogatni, mint egy selyemmajmocskát, írja szívemből Caitlin Moran)
Másrészt meg mindenki gyomlálja magán azt, ami neki jólesik.

Innen rögtön ugorjunk is András barátomra, aki ebédidőben meghívott málnatortára és kávéra a Dérynébe, ahol diskuráltunk kicsit. Aztán ugorjunk Galambékra, akikhez munka után betértem egy vörösboros lovecoaching-krízismítingre, ami annyit tesz, hogy igazit beszélgettünk. (gazdagság a sok, valódi barát) Sétáltam tőlük haza – vagyis oda, ahol most lakom, ahol eddig laktam, és még élek egy kicsit, szóval oda, vagyis ide -, és mentem át a kihalt Szentendrén, sötétedett, megint sehol egy lélek, csak már iramodtak a macskák.

20160726_205243

Na, ez szőrposzt lett, pedig igazából arról akartam írni, hogy hajnalban a HÉV-en kitaláltam a könyvem egyik szereplőjének az ívét, nagy felismerés volt és öröm, hogy végre megint megszólalt, az a Nő, akit meg kell írnom – mert ez nem én vagyok, hanem egy vékonyka, szőke csaj - és teret követelt magának a gondolataimban, invazív, mégis ismerős lény, éledezik, terjeszkedik bennem, és ettől mérhetetlen boldog vagyok.
Helló Nő! Hello Wood. Tényleg, neki milyen a nemiszerve?
Ezt is végig kell gondolnom.

 

Félek, hogy az arcod ismerős lesz majd – szekszárdi napló 2. és ami utána

szerelemlizrichard

Még nem költözöm, vagyis költözöm, de nem oda, mert jött a barátnő, meg érkezik a buddhista Tanító, akire főzök majd. És sok halál, de jóságok is. Beállt a káosz meg a flow.

Sorban, hogy érthető legyen. (magam is most fogom fel)

Az írótábor előtt – ami hiperbuli volt, és csodálatos barátságfokozó Edittel, meg a többi írótárssal, és szenzi őrület, folyamatos mámor az irodalomtól és a szekszárdi boroktól,
és ezek mellett meghatározó élmény is, mert ha a Péterfy, a Tóth Krisztina meg a Cserna Szabó azt mondja, hogy jól írok, akkor már tényleg meg kell írnom azt a könyvet, amitől eddig rettegtem, és le kell tenni a félelmeket, csak az a baj, hogy az írás nem kávéház, mondta Ottlik és Esterházy is, és itt van a probléma, mert én Tücsök vagyok, de a Tücskök nem írnak prózát, ahhoz Hangyának kell lenni, na mindegy, azzá kell válnom – szóval,
az írótábor előtt két nappal felhívott a Bori barátnőm, hogy kölcsönadnám-e a töküres új lakást, az ő barátnőjééknek, akik Szentendrén laknának két hónapig.
Mert a barátnőéknek van minden cuccuk erre a két hónapra, tehát nem gond, hogy üres. Kölcsön, válaszoltam egy kozmikus hang sugallattára.
Kérdeztem Phelps-et, hogy ez probléma-e neki - aki, eddig nem is meséltem, dzongcsen buddhista, ki más bírna ki engem -, hogy, akkor hooopp, én maradnék a bedobozolt cuccaimmal még két hónapig, mert ő úgyis elmegy augusztus-szeptemberben kétszer tíznapos meditációra az erdőbe a többi dzongcsenessel, és én úgyis itt lennék a közös házban a gyerekeink miatt,
és erre ő mondta –a szokásos derűs, imádnivaló fejvakargatós tétovázásával, ebbe szerettem bele anno, de ez most nem tartozik a tárgyhoz -, hogy nem probléma, de az van, hogy azt hitte, hogy én elköltözöm július végén – én is ezt hittem –, és ő odaígérte a szobámat a buddhista mesterének,
aki Nepálból jön – ismerem, hatalmas arc, nagy Tanító -, hogy lakjon Szentendrén,
amíg az elvonulásokon kívül itt van Magyarországon.
Erre mondtam, hogy nem gond, mert a Bori, mikor kitalálta, hogy a barátnőjééknek adjam kölcsön az új lakást, azt is kitalálta hozzá, hogy addig lakjak náluk – nagy házuk van -, szóval, amíg jön a Tanító, addig pár lommal átcuccolok a Boriékhoz, de amikor Tanító és Phelps – und a többi buddhista – elvonul az erdőbe meditálni, akkor viszont visszajövök a gyerekeimhez. Valamint a gyerekeim imádják a Boriékat, és a Boriék gyerekeit, és vica verza, szóval oda is jöhetnek lakni, játszani, hely van, szívcsakra, Galambos Péter (Bori férje, barátom).
Tehát (szedem össze magamnak is):
- szeptember közepéig kölcsönadtam az új lakást
- néhány nyári cuccot leszámítva mindenem dobozokban, de kit érdekel, mi kell nyáron, pár ruha, oszt jól van
- szeptember közepéig hol itt lakom, ahol eddig, hol a Boriéknál, mert jön a szobámba a Tanító
- ja, igen, Phelps megkért, hogy a Boriéktól járjak vissza főzni a Tanítóra, meg ha úgy alakul, a többi vendég buddhistára is, örültem a kérésnek, mert szeretem ezt a vircsaftot

Borsó lányom annyit jegyzett meg a dolgok alakulására, hogy vannak gyerekek, akiknek normálisak a szüleik - együtt élnek naaaaagy nyugalomban –, viszont az ő anyja elköltözik a barátnőjéhez, mert a barátnő barátnőjének kölcsönadta a lakását, valamint ideköltözik az apja Mestere az anyja volt szobájába, akire az anyja majd visszajár főzni, s akivel az apja majd elmegy buddhulni kétszer tíz napra. Hippi bohócok, jelentette ki szárazon. Nagyot nevettünk mind.  Elengedés. Nyár. Helga barátnőm mondása jutott eszembe: egymás miatt vagyunk itt, nem azért, hogy lássuk a Grand Canyonban a naplementét.

Mi van még fontos?

Munkát imádom, még mindig lassú vagyok benne, de javulok. Szerdán mind együtt ebédeltünk, mert az egyik kolléganő hozott pazar húslevest, és közben Mr. T., a főnök, a telefonjáról a Ha csend beszélni tudna LGT számot adta aláfestésnek, a Somlóról beszélgettünk, ilyen helyen dolgozom, szuperflow.

Írni kell, démonra figyelni kell.

Nizza, München, Esterházy, Somló, mondta is Juci kolléganőm, hogy akkor most el kell kezdeni örülni annak, hogy élünk. (félek, hogy az arcod ismerős lesz majd)

A héten megint egyedül vagyok, de meglátogatott Macek barátom, ismét mondta, hogy Katalin, te mindent orrvérzésig csinálsz, ismer a bitang.

Egyik nap, munkából hazaérve, ültem a kertben, jött egy gyereksün, aki még nem tanult meg menekülni, csak megállt, nem félt. Melléfeküdtem a fűbe, néztük egymást.

20160718_204039

20160718_204207

Ma befőztem baracklekvárt.

Annyira szerelmes vagyok Versinyinbe, hogy mindjárt nem halok bele.

Nem tudom mi lesz a jövő héten. A sarokpontok megvannak, majd jelentkezem.

 

 

 

Szekszárdi napló 1.

20160712_062322

Az írótáborban minden nap más ír naplót az eseményekről  a Litera irodalmi oldalra.
A keddről én írtam, azt teszem ide is. Egyébként az idő jó, ajtó van, emésztés oké, egész nap zseniális programok, este buli, éjszaka kollégiumi viháncolás meg írás, ezért alvás alig van. Kortárs írók, helyi kultúrarcok hemzsegnek a hallgatókkal, képzelheted.

 

http://www.litera.hu/netnaplo/irobalnak-intellektus-erzekiseg

 

 

Harcos a fényben – Július 9. Szombat

harcosés én

Egyedül vagyok most itthon, illetve előfordulnak még ketten: Gigi és Harcos, a két macska.
Pénteken egy hétre elbúcsúztam szeretett munkámtól és munkatársaimtól – jó érzésekkel, néha már sikerélményekkel telve -, hazajöttem, lassan sötétedett, hosszabbítóval kivittem a kerti asztalra egy lámpát, egyedül vagyok,  nyár, vörösbor, cigi, írás: ennél tényleg kevés jobb dolog van. De nem is, mert a reggel is ilyen: tejeskávé a kék hintámban, korai, friss fényben, tegnap nem sok bor és cigi volt, tehát nem másnaposan. Jaj, ez a kert. Jaj, a macskák. A kert. Nem pontosan látom, hogy lesz nélkülük.

Ez nagy, romantikus kert, félig vad, félig domesztikált, olyan angolkert stílusú, nem lepne meg, ha az almafa mögött felbukkanna Willoughby dúltan.  Az előző lakók rendes kertészek voltak, látszik még a nyomuk, vannak cserjék, bokrok, virágok, de mi nem vagyunk rendes kertészek. Rendetlenek sem, Phelps pánikszerűen le szokta nyírni a füvet, egész nap berregteti a fűnyírót, utána elégedetten nézi a ződ gyepet. Én annyit teszek a kertért, hogy ülök benne és szeretem, szemlélem.

Olyan nagy, hogy a füves kis focipálya mellett, ahol a kisfiúk, s néha apáik is Messit szoktak játszani, van cserjés, virágos területe is. Ja, ezt már mondtam. Valamint kedves fenyőfák is, melyek alá nyolcemberes baráti társaság könnyedén le tud, le szokott ülni ebédelni. És vannak borostyánnal benőtt árnyékos részek a kerítés mellett a csapnál, ahol a mélyzöld nedvességben minden titok, mint a dzsungelben, és a színektől, a  napfénykerülte hűvös homálytól, nyári földszagtól, azonnal visszakerülök a gyerekkoromba, de annak is a jó részébe ám. Imádom ezt a kertet.

Mostanában, hogy itt ülök reggelente és próbálom felfogni, hogy nemsokára nem lesz kertem, a macskáim nagy kegyesen kitüntetnek szeretetükkel. Főleg a Harcos, aki eddigi szokásától eltérően felugrik ölembe – eddig maximum odakiáltott nekem, hogy adjak már reggelit, aztán folytatta a cserkészést a rigókra -, szóval a Harcos felugrik rám, valósággal átölel, még kis karmocskáit is beleakasztja pólómba. Nem látom mi lesz pár hét múlva, mi lesz velem kert és macskák nélkül. Erről még lesz szó.

De a jövő héten hagyjuk a költözési szorongást! Irány az írótábor, ahonnan a blogger mindenről be fog számolni: milyenek az írók közelről? A szekszárdi borvidék közepén tartott, egyhetes, koedukált írótábor vajon mennyiben szól az alkotásról, s mennyiben a – tapasztalataim alapján bizton jósolható - féktelen italozásról, a szentivánéji álom stílusú üzekedésről?
Mi értelme van az egésznek, lehetek e még sikeres írónő, aki miután megírta az év női regényét, a Nők Lapja címlapján ül talányos mosollyal - kis retus, natúr smink, farmer, kék blúz -, és arról nyilatkozik, hogy negyven felett kezdődik egy nő élete, vagy maradok ebben a heti két blogbejegyzéses műkedvelő kategóriában muhahahaha? Fikázzák-e egymás írásait a hallgatók? És az írótanárok meddig mennek el a hallgatók írásainak ekézésében?
Ki rohan ki sírva a Kukorelly féle gladiátorképzőből? (kedvenc részem, alig várom)
Van e már ajtó a kollégiumi zuhanynál, WC-nél? Milyen Mészöly híres pincéje előtt üldögélni?

Szeretem a napot. Szerelmes vagyok a verőfénybe, a kék égboltozatba. Kánikula kell nekem, tomboló, mértéktelen nyár. Harapnunk kell a napfényt, és mérgeznünk, fogyasztanunk magunkat, hogy érettek legyünk a halálra. Ottlik Géza