Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

meguntam félni

Felhajt, besorol, lehajt – Ezen mit parázol?

2017. április 22. - Lola Welbach

kocsimarylin.jpg

Ezt a félelmet eddig csak nők értették. Ha férfinak mondtam furcsán nézett rám, mint egy gyengeelméjűre, ha nőnek, akkor igen, igen, tudom miről beszélsz, volt a válasz. A félelemblog ősanyja, az autópályafélelem következik.

Valamely mértékig tudok többfelé figyelni, de még mindig elfog a szorongás, ha nekem kell vezetni autópályán. Kerülöm is a dolgot, amíg lehet. Ott nincs kec-mec, az a férfiak terepe: gyorsan, erőből, hirtelen megoldani a haladást – én itt bizonytalan vagyok. Már jó előre nézegetem a Google Maps-en, hogy is kell az M0-ról felhajtani a M6-ra - vagy a szuperpara, a M3 kivezetőről fel az M0-ra -, nézegetem a tekergőző autópályaíveket, fogódzót, tereptárgyat keresek – áhh, a második híd után kell jobbra sorolni, de nem az első kanyarodónál - pedig régóta van jogosítványom, kárt soha nem okoztam, de az autópályáktól félek, félek. Aztán mint Malacka, összeszedem a bátorságom, indulok, ott már nincs kec-mec, belevetem magam, és nem csodálkozom, ha elcseszem. És még fejfájásra sem hivatkozhatok.

A felhajtási sávokat túl rövidre csinálták, és ha belevesszük, hogy szembefújós-havasesős, szürkületi koraeste van, mikor öt métered van besorolni a száguldó kamionok, Audik és Merdzsók közé a csotrogány autóddal, akkor könnyen kijöhet, hogy lassan, de biztosan elindul a hideg izzadságcsepp a nyakadtól a hátad felé a rettegéstől. Már előre, mikor csak rágondolsz. Aztán eljön a pillanat, mikor be kell sorolni.

Menni, mendegélni, haladgatni már oké, de addig el kell jutni. Belső sávba ne merészkedj, mert a villogós dzsipek rádtapadnak. Aztán a lehajtás: figyelj, ne vétsd el, de úgyis ez lesz, akkor viszont ne bazmegozz, hogy áááá, itt kellett volna lemenni. Fogadd el, hogy lehet, hogy Miskolcig kell menned, habár Gödöllőre indultál. Menj le a következő lehajtón – bármelyiken, a következőn! -, úttalan utakon állj félre, kotord ki a táskádból az olvasószemüveged, telefonon basztasd a úttervezőt, hívj fel valami férfit, hogy mi a bánatot csinálj, és ne, ne foglalkozz azzal, hogy a benzinjelző már aggasztóan régóta pirosban villog, lesz még benne kraft a következő kútig. (mérnemtankoltáleddigmérnem?) Azzal se most törődj, hogy a gyerekeid hátul siválkolnak, nincs bajuk, ilyenek a gyerekek. Felhívott Férfi nem érti a problémád, de ez se vegye el az életkedved:
- Jó, de hol vagy? – kérdezi kissé ingerülten.
- Nem tudom, elcsesztem a lehajtást, a következő úton jöttem le, de elfelejtettem a nevét. És szembezuhog a havas eső – mondod félig sírva.
- Nem ezt kérdeztem. Hanem azt, hogy hol vagy?
- Nem tudom.
- Hol mentél le az autópályáról?
- Nem tudom.
- Mit látsz?
- Semmit.

Felhajtás megint horror lesz, efelől ne legyenek kétségeid. Visszakavarodsz. Mintegy másfél óra alatt tetted meg a negyvenperces utat. De győztél.
(Azért ez a Félelmek Ősanyja, mert három éve próbált oktatni egy Ádám nevű hozzáértő az online dolgokra, mondta, hogy akkor első házi feladatként csináljak blogot, de miről csináljak, kérdeztem, én semmiről nem tudok írni mondtam, mindegy miről, egy kamublogot, mondta kissé ingerülten, csak hogy megtanuld, aztán hazamentem, és aznap még el kellett mennem a Mártihoz, és ültem a Google Maps előtt, hogy hogy is kell oda menni, terveztem az utat, rettegtem az autópálya fel és lehajtástól, és akkor minden megállt, megvilágosodtam, hogy erről kell írni, a félelmekről, ehhez értek a legjobban, ez az én zöld mezőm, ezzel töltöttem eddig életem legnagyobb részét, és azon a délutánon kapásból összeírtam nyolcvan rettegést, ami azóta csak bővül, bővül, de egyben azóta csökken is, habár ez lényegtelen. Ha nem is teljesen.)

A szőkenőstörténetek csúcsaként idekívánkozik, hogy a héten mentem Bori barátnőmmel az Outletbe melltartót venni – 75F -, kérdezte a blogot, mondtam, az autópálya para lesz a következő téma, közben haladtunk, és hogy hogy nem, elvétettük a lehajtást, aztán lementünk, ahol lehetett, vissza, megint elvétettük, valami építkezésre kavarodtunk, forgolódtunk, össze-vissza tolattunk, közben elmesélte egy siralmas másfél órás keringését az M1-esen, vihorásztunk hogy milyen vicces, hogy pont most. Háromszor csesztük el. Aztán csak odakavarodtunk. Végülis ez a lényeg, mindig ez.

A bejegyzés trackback címe:

https://meguntamfelni.blog.hu/api/trackback/id/tr3112446757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.