Ja, és voltam a héten haldoklónál is, de ezt sem írom meg. (angyala ölében van. most) Úgysem érdekel titeket.
Titeket nem érdekelnek a valódi félelmeitek, nem akartok szembenézni velük, toljátok azokat, elfordítjátok a fejeteket, csak a szexre, a viccesre kattintotok, féltek azoktól a kényelmetlen érzésektől, amik elhomályosítják a jó kis kellemes, középosztálybeli rutinotokat.
Fostok belegondolni az igazi parába, szétmálló időtökbe, saját halálotokba, a mélyszegénységbe, a gyerekbántalmazásba, az újkori népvándorlásba, abba, hogy császárrá koronáztak egy klímaválságot tagadó animális lényt, kínos látni a saját környezetszennyezéseteket, azt, hogy a Föld beteg a konzumidiótizmusunk miatt, észre sem veszitek, hogy mindig a telefonotokat basztatjátok, hogy a kommunikációtokban nincs figyelem és jelenlét, hogy a karácsonyotok egyenlő a vásárlással és a zabálással, nem látjátok, hogy nem tudatosan éltek. Nem tudjátok, kik vagytok.
Csak vannak ezek a homályos szorongások. Black Friday. A Black Sabbath előzenekara.
Nem tudjátok, hogy az állat és az angyal között vagyunk, ki félig macska, ki félig aligátor, ki félig kerub. Reggelente beülsz egyedül a kocsiba, tolod az irodáig, egyesből váltasz kettesbe, naponta két órát szennyezed a világot, csak azért, hogy kényelmesen juss el a garázsodból a mélygarázsig. Hány éve csinálod? Barátom meg fogsz halni. És majd csak az utolsó percekben fogod meglátni, hogy egybe vagyunk, egy lény vagyunk mind.
Jártam a héten az IKEA-ban is. Konzumidiótaként keringtem a lomok közt. Vásároltam. Erről eszembe jutott, hogy társírója voltam a Hideg hideg hideg című skandináv sci-fi kriminek, ami nem jelent meg, nem is fog. (jobb ez így)
Inkább Asgardról írok ma, nem a fent sorolt félelmekről.
Előzményként legyen elég annyi, hogy egy Asgard nevű dán nyomozót üldöz az orosz titkosszolgálat, és persze összejön egy Helga nevű német nővel, akivel elvetődnek egy lakatlan trópusi szigetre. Ott Asgard a banánevéstől furcsa állapotba kerül. In medias res:
Asgard a sziget barlangja felé rohant az ösvényen. Útját kidőlt fa keresztezte, át akarta ugrani. Nem sikerült. Felpattant, tovább száguldott. Bele egy liánba. Káromkodva szaggatta le magáról. Az ösvényt patak szelte át, ezt is át akarta ugrani. Nagy lendülettel. Nem sikerült. Kificamodott a bokája, elterült, most már tényleg ideges lett. Sántikálva vonszolta magát tovább. Arcába bokrok ágai csaptak, bonobó horda sikoltozott felette, vizelnie kellett. Egyetlen pillanatra eszébe jutott Helga – akit utoljára a parton látott, a nő ép a bikini-vonalát szőrtelenítette egy fenyőfáról leszedett gyantával, mikor a semmiből felbukkant - roaff, roaff, roaff - a helikopter. Nem féltette Helgát, tisztában volt vele, hogy ki tudja magát dumálni, ha arra kerül a sor. De ő, Asgard nem tudja magát kidumálni, soha nem is tudta. Vlagyivosztokban sem, Jászberényben sem, Bogotában sem, és az Isten verje meg, sehol sem. Végre elért a barlanghoz, lihegve kapaszkodott a sziklahasadék szélébe. Hallotta még a helikoptert, de a roaffogást már puhán tompította a dzsungel sűrű, nedves békéje.
A majmok is hallgattak végre, csak a termeszek rágtak, meneteltek a fák törzsén. „Szergejék üldöznek, vagy ha nem ők akkor kik? Megint kudarcot vallok, mint Vlagyivosztokban? Vajon meddig bírja a vérkeringésem, hogy folyvást kanos vagyok a banántól? Apropó, mi a bánatos faszomat keresek egy trópusi szigeten, az én évi tizenöt fokos átlaghőmérséklethez szokott skandináv szervezetemmel? Most mi járunk ezzel a mániákusan szőrtelenítő nővel vagy csak szexelgetünk? Hogy lehet itt cigihez és vodkához jutni? És ki vagyok én valójában? "– cikázott a fejében egyszerre hét kérdés. Nem hét, hanem nyolc. A halántékát dörzsölte, mint mindig, mikor megfeledkezett valamiről.
Asgard, kincsem, Te nem létezel. Az Asgard szó csak egy IKEA kanapé neve, háromszemélyes, kihúzható. Sajnálom drágám – hallotta fejében az anyja káráló hangját. Mami hagyj békén a hülyeségeiddel, nem vagyok kanapé, és Skerson öcsém sem állólámpa. A fiaid vagyunk, megmondta a terapeuta. Menj ki a fejemből. Koncentrálnom kell, meg kell tudnom, hol vagyok, meg kell találnom a professzort, és eszembe kell jusson, miről feledkeztem meg…
- Rólunk feledkeztél meg – szólt egy szelíd, valódi hang, végre nem az anyja képzeletbeli kotkodácsolása. Felegyenesedett, a homályba bámult. Csillogó, fekete szempár nézett vele szembe. Madár rikoltott magasan a párás csöndbe, Asgard nem bírt megmozdulni. Karnyújtásnyira tőle, a barlang szájában zöld pikkelyekkel borított gyíkember állt. Teste halványan ragyogott. Mosolyogott.
