„Én, Bridget Jones végeztem a szívügyekkel, és már csak a hedónia megélésének áldozom hátralévő életem-”
Ma munka után csapatépítő tréningbe keveredtünk a kolléganőkkel, mert kitalálódott, hogy testületileg menjünk el moziba a Bridget Jones naplójának harmadik részére. Utána ittunk egy pohár bort, és már a második körben a szexről beszélgettünk, nyilván. Nagyon sokat nevettünk.
Ahogy Bridget elhatározza a filmben, hogy szalonnás seggét visszaépíti, úgy jutott eszembe már a múlt héten, mikor az edzésről írtam, hogy nekem is vissza kell edzenem szotyorék testrészeim a komfortos szintre. Neo-hoz most nem tudok járni, ezért reggelente fogok itthon tornázni – ótejóég! Mikor??? –, némi célzott ügyeket, úgymint: plank, fekvőtámasz és a sarokban porosodó seggedző szerkezet szorgalmas nyiszorgatása. Sötétben, hajnali hatkor. (áááá elhaló sikoly)
Mondta Adél barátnőm, hogy minden blogposztomban van egy kis szomorúság, ami egyrészt igaz, másrészt magam előtt is érthetetlen, miért írom ilyenekre, mert egyébként vidám ember vagyok. Jó, néha sírok. Sag schon. De az életet komplexen nézem, és nemrégiben megtanultam, hogy a fos időszaktól nem csak gyötrődni lehet, hanem rá is lehet csodálkozni, ezt is meg kell élni, ezt is el kell fogadni. Ígérte valaki, hogy nem fog néha fájni? Probléma?
Érdekes megfigyelés: mindig akkor vesznek észre a férfiak, mikor egyáltalán nem akarok pasizni! Mikor nem akarok semmit. Mikor pasizási szándékkal vetettem bele magam valamibe – buliba, utazásba, nyárba , őszbe – akkor soha nem történt semmi. Mintha láthatatlan lennék. Mikor eszembe se jut és csak vigyorgok vagy sírok, mikor csak nézek hülyén és csak úgy vagyok, amilyen vagyok, akkor gyönnek csőstül. Nyilván mert akkor nem vagyok sok, nem vagyok modoros, manipulatív, mert nem akarok semmit, és ez vonzó. Igazi.
Öröm! Az élet annyira vicces, és én akkora szuperlúzer vagyok, hogy az tényleg bámulatos. Élek!
És nem érdekel, hogy hány éves vagyok. (sok) Az sem, hogy ennyi idősen miként kéne viselkednem. (nem így) És nem érdekel, hogy ciki a Bridget Jones. És nem érdekel, hogy ciki a "ciki" szó.
A blog mostantól hetente egyszer fog megjelenni, hiszen írok mást is, igazi írást, valamint bonyolódott az életem, figyelnem kell a munkámra, a gyerekeimre, a koncentrációs gyakorlatokra, és ugye plank meg fekvőtámasz. Ezért nincs kapacitásom heti kettőre. De hétvégén, szombat vagy vasárnap reggel lesz poszt. De lesz ám, mert velem mindig történik valami.
