Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

meguntam félni

Mitől tudsz olyan édes lenni, mint a méz – Október 8. Szombat

2016. október 09. - Lola Welbach

street-art-3

Pár évvel ezelőtt heti ötször jártam edzeni a V8-ba, Neo óráira. A tréning kemény volt és hatásos. Ennek következtében a testem is az volt. Őszintén: kinek van kedve reggel nyolckor – vagy bármikor – fekvőtámaszozni, felülni, guggolni százszor?
Csináltam, de túl akartam lenni rajta, tudtam, hogy majd utána lesz jó.
Az érzés, hogy ma is megtettem, és a magabiztos testbirtoklás - szaknyelven testtudat -, az volt a jó. (und a seggem) Untam, utáltam, mígnem az egyik kazánszürke reggelen Neo betolta a Zen-t.
Azt mondta:
- Ne akarjatok túl lenni rajta. Legyetek benne a gyakorlatban.

Megragadt bennem ez a dolog. És úgy egy éve már csinálni is tudom: mikor arconbasz a szívlapát, és nagyon, nagyon fáj, mikor várom, hogy legyek már túl az edzés ezen részén, akkor hologramban megjelenik előttem Neo, zzzzz, ott áll szétvetett lábbal, karbatett kézzel, izompólóban, és mondja: Ne akarj túl lenni rajta. Legyél benne. Ez a te életed. Éld meg ezt is.

Mindfullness, Zen, Eckhart Tolle, Obi-Wan Kenobi.

A cigányasszonyt, akit öt éve figyelek  - reggelente fegyelmezetten siet át a belvároson a HÉV felé, tiszta, viseletes ruhájú, vékony kis nő, nyílt, szomorú arcú negyvenes, dolgozni megy, de máshogy mint a többi ember, mindig gondterhelt, öt éve ugyanaz a fekete táska, soha nem telefonál, nem cigizik, nincs nála kávéspohár, nem eszik zacskóból croissant, nem bámészkodik, nem beszélget, csak siet leszegett fejjel, havonta annyiból élhet, amennyit egy hétvégére költenek itt a Tommy Hilfiger kardigános, dzsippes, jóléttől ernyedt, de edzett seggű, midlife crisisos szépasszonyok -,  na, ezt a nőt, tegnap végre hallottam beszélni.

Tegnap reggel a végállomás egyik padján ült egy tizenhat körüli roma fiú, cigizett, kezében sörösdoboz, hosszú lábai messzire nyúlnak a padtól, szinte fekszik, nem is ül, szakadt Nike cipő, állig felhúzott, kopott dzseki, csinos arcán gúnyos, zavart mosoly. Előtte állt a nő, fekete táskáját a hóna alatt szorította, és azt mondta:
- Ezt csinálod fiam, adom a pénzt iskolára, te meg sörözöl?  Hát, látod hogy megszakadok? Ezért dolgozom rátok? Hogy itt lássalak inni? Hogyan megy ez?
A nő hangosan beszélt, de nem kiabált, nem volt zavarban, annyira sebzett volt, hogy nem érdekelte ki hallja, igazából csodálkozott, hüledezett. A srác nem válaszolt, merev mosolya álca volt, neki kínos volt a jelenet.

Elindul a Hév, folyik a könnyem, első megálló Pannóniatelep. Aranyfényben ragyog a rét, nyakörves sziámi macska ül a fűben, közel a sínhez. Nyugodtan néz a szemembe.
Sírok cica, van ilyen. Nézd, benne vagyok a gyakorlatban. Ez az én történetem. Nekem ilyen a történetem, pont ilyen.
Csillaghegyen ott az olvasós hajléktalan, most is olvas, mindig olvas.

Szentendrét teliragasztgatták street art feliratokkal, imádom!

Mi ez a Népszabi ügy?! Ezt így hogy?!

Új életemben azt játszom, hogy

  1. luxusba kitelepített dizőz vagyok, tévedés áldozata, Udvaros Dorottyás dacos tehetség, Te rongyos életes, toprongyos életes, mitől tudsz olyan édes lenni, mint a mézes,
  2. különleges küldetéssel ledobott FBI ügynök vagyok, álnéven élek egy gondosan felépített álegzisztencia mögött, de valójában a világkatasztrófa elkerülésén dolgozom társaimmal,
  3. angyal vagyok a Berlin felett az égből, láthatatlan vagyok, hallom mit gondolnak az utasok a HÉV-en, ember akarok lenni én is, meg akarom tapasztalni a földi életet, de az egészet ám, teljes magasságában és mélységében, az egész kurva életet. Ahogy a földlakók mondják. Néhanap.
street-art-4

A bejegyzés trackback címe:

https://meguntamfelni.blog.hu/api/trackback/id/tr3012281833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.