Pár évvel ezelőtt heti ötször jártam edzeni a V8-ba, Neo óráira. A tréning kemény volt és hatásos. Ennek következtében a testem is az volt. Őszintén: kinek van kedve reggel nyolckor – vagy bármikor – fekvőtámaszozni, felülni, guggolni százszor?
Csináltam, de túl akartam lenni rajta, tudtam, hogy majd utána lesz jó.
Az érzés, hogy ma is megtettem, és a magabiztos testbirtoklás - szaknyelven testtudat -, az volt a jó. (und a seggem) Untam, utáltam, mígnem az egyik kazánszürke reggelen Neo betolta a Zen-t.
Azt mondta:
- Ne akarjatok túl lenni rajta. Legyetek benne a gyakorlatban.
Megragadt bennem ez a dolog. És úgy egy éve már csinálni is tudom: mikor arconbasz a szívlapát, és nagyon, nagyon fáj, mikor várom, hogy legyek már túl az edzés ezen részén, akkor hologramban megjelenik előttem Neo, zzzzz, ott áll szétvetett lábbal, karbatett kézzel, izompólóban, és mondja: Ne akarj túl lenni rajta. Legyél benne. Ez a te életed. Éld meg ezt is.
Mindfullness, Zen, Eckhart Tolle, Obi-Wan Kenobi.
A cigányasszonyt, akit öt éve figyelek - reggelente fegyelmezetten siet át a belvároson a HÉV felé, tiszta, viseletes ruhájú, vékony kis nő, nyílt, szomorú arcú negyvenes, dolgozni megy, de máshogy mint a többi ember, mindig gondterhelt, öt éve ugyanaz a fekete táska, soha nem telefonál, nem cigizik, nincs nála kávéspohár, nem eszik zacskóból croissant, nem bámészkodik, nem beszélget, csak siet leszegett fejjel, havonta annyiból élhet, amennyit egy hétvégére költenek itt a Tommy Hilfiger kardigános, dzsippes, jóléttől ernyedt, de edzett seggű, midlife crisisos szépasszonyok -, na, ezt a nőt, tegnap végre hallottam beszélni.
Tegnap reggel a végállomás egyik padján ült egy tizenhat körüli roma fiú, cigizett, kezében sörösdoboz, hosszú lábai messzire nyúlnak a padtól, szinte fekszik, nem is ül, szakadt Nike cipő, állig felhúzott, kopott dzseki, csinos arcán gúnyos, zavart mosoly. Előtte állt a nő, fekete táskáját a hóna alatt szorította, és azt mondta:
- Ezt csinálod fiam, adom a pénzt iskolára, te meg sörözöl? Hát, látod hogy megszakadok? Ezért dolgozom rátok? Hogy itt lássalak inni? Hogyan megy ez?
A nő hangosan beszélt, de nem kiabált, nem volt zavarban, annyira sebzett volt, hogy nem érdekelte ki hallja, igazából csodálkozott, hüledezett. A srác nem válaszolt, merev mosolya álca volt, neki kínos volt a jelenet.
Elindul a Hév, folyik a könnyem, első megálló Pannóniatelep. Aranyfényben ragyog a rét, nyakörves sziámi macska ül a fűben, közel a sínhez. Nyugodtan néz a szemembe.
Sírok cica, van ilyen. Nézd, benne vagyok a gyakorlatban. Ez az én történetem. Nekem ilyen a történetem, pont ilyen.
Csillaghegyen ott az olvasós hajléktalan, most is olvas, mindig olvas.
Szentendrét teliragasztgatták street art feliratokkal, imádom!
Mi ez a Népszabi ügy?! Ezt így hogy?!
Új életemben azt játszom, hogy
- luxusba kitelepített dizőz vagyok, tévedés áldozata, Udvaros Dorottyás dacos tehetség, Te rongyos életes, toprongyos életes, mitől tudsz olyan édes lenni, mint a mézes,
- különleges küldetéssel ledobott FBI ügynök vagyok, álnéven élek egy gondosan felépített álegzisztencia mögött, de valójában a világkatasztrófa elkerülésén dolgozom társaimmal,
- angyal vagyok a Berlin felett az égből, láthatatlan vagyok, hallom mit gondolnak az utasok a HÉV-en, ember akarok lenni én is, meg akarom tapasztalni a földi életet, de az egészet ám, teljes magasságában és mélységében, az egész kurva életet. Ahogy a földlakók mondják. Néhanap.