Tudósítás a költözésről, direkt homályos képekkel.
Elköltöztem. Amíg nincs kész a szobájuk, nem rendezkednek be ide a gyerekeim is a megbeszélt félidőre, de azért pénteken majd ők is itt alszanak, matracon.
Sötétben kelek, tea. Nagy egem van a teraszra nyíló franciaablakból, odaülök a babzsákba, nézem, ahogy világosodik. Szürke felhők száguldanak. Gyakorlom a semmire gondolást, hogy a gondolatok ne száguldozzanak.
Ez reggel könnyebb. Egyedül ez könnyebb.
Este hazajövök a munkából. Eszem valamit, beszélek a gyerekeimmel. Rádió, a Kossuthon Esterházy hangjáték. Utána Bartók, vagy ma, Cassandra Wilson. Blogolvasók kedves levelei. (mert vannak! leveleznek velem!)
Írok. Nézem a lakást.
Nincs fájdalom, nincs sírás, ez a költözés alaposan kiérlelt távozás, sok évünk van benne Phepls-szel, majd megírom, nagy tanítás, a pakolást végigröhögtük, segített Kari, Ilona, a gyerekek is. Nincs háború, mindenki jól van.
Nézem a lakásomat, nagyon jó, és nagyon furcsa. Gyömöszölöm bele az aurám, szokom.
Menhelyi kóbor macska vagyok, bárhová kerülök, óvatosan szaglászom, lesem a nyíló ajtókat, nézem, honnan nem rúgnak el, de ha elrúgnak, vállat vonok – macskák is tudnak vállat vonni, azzal a ha ez neked jó, nekem mindegy kifejezéssel pofácskájukon -, elkotródom. Szívós kis kóbor macska vagyok. (hrrr, torokból morog) Füleim hátracsapom, de nem menekülök, figyelek.
Kipakoltam pár dolgot: Boritól kapott lámpát, Annától kapott poharakat, Enc Penctől a mécsestartót, Angéla párna, Phelpstől a Leonardo könyv, Andrástól a Borsókép, Smicéktől plakát, Versinyitől az ex libris, gyerekeimtől festmények.
Lefekszem, koncentrációs gyakorlat, olvasás, utána arra gondolok, hogy Istentől mindent megkapok, gyereket, helyet, barátokat, jólétet, nagy eget. (ma reggel is, mi volt: miközben a Parlamentet néztem megismerkedtem egy fizikussal, aztán Versinyinnel kávéztam, majd munkába menet megállt előttem egy villamos, rajta a barátnőm, felszóltam neki, Ágikám, leszállt, megöleltük egymást)
Éjszaka álmomban Budapesten voltam, hurcoltam a dobozaim, sok ház közt ott az enyém is, aminek az aljában Jolánka műhelye van, kinézett és azt mondta, hogy jó lesz ez. Az utcán Versinyin megy el, csak a hátát látom, egyre hangosabban mondom a nevét, nem hallja vagy nem akarja hallani, aztán már kiabálok: jössz te még az én utcámba.
Csinálok egy táblázatot, hogy ne feledjem el befizetni a dolgokat. (ezt nem álmomban, hanem ébren)
Időről időre, különösen, ha a hold felkél, s leszáll az éjszaka, ismét csak ő az a macska, aki magányosan sétál, s akinek minden hely egyforma. Ilyenkor aztán kiszökik a ringó-rengő rengetegbe, vagy a nyirkos vad fákra, vagy a nyirkos, vad háztetőkre, s vad farkát csóválva járkál a maga vad csapásain.
Rudyard Kipling
