Heti kétszer írok a blogba, kell, kell.
A munka agyilag leterít, rengeteg információ hirtelen, némely részéhez kissé gyökér vagyok – gépen is kell dolgozni -, de, a második nap már jobban mentek a dolgok, mint az elsőn. Tanulás, igyekszem.
Na, új munkatársakra nem az a jó szó, hogy kedvesek. Mert nem azok, hanem szuperkedvesek és szuperjófejek! Ez szenzi, ez nagyon fontos.
Vége a streefood-os kajálásnak – az Akácfás munka alatt bejártam a bulinegyed helyeit, végigebédeltem a gasztro és városjáróbloggerek által ajánlott helyeket, pipa, ja, nem, a Zing Burger még nem volt meg, nem baj, majd meglesz –, szóval ebédidőben kimegyek a Krisztina térre és dobozból eszem féladag valamit,
még nem otthonról hozom, de az lesz, ez az igazi street food. (és nincs kutyaszar, hihetetlen)
Árnyas fák alatt fél óra, nézelődés, evés, szép nyári nap. De ezt is lehet fokozni: ma András barátom jött ott szembe, mondta, hogy heti egyszer meghív ebéd utáni csúcskávéra a Dérynébe. Ez!
Jövő héten veszek jógabérletet, mert a Hattyúház jógatermében az első tíznapos bérlet 2500 forint, háromszor kérdeztem vissza az őzgidaszerű recepcióslánytól, igen, annyi, akárhányszor lehet menni tíz nap alatt ennyiért. És utána a következő bérlet féláron van. Áhhh, bikramjógázni fogok, még semmilyen jógát nem csináltam, de jövő kedden reggel hétkor ott leszek - eztarészétnemlátomkristálytisztán -, át fogok szellemülni - ezt igen - , meg fogok tisztulni, és a visszaizmosodás hosszú, keserves útjára lépek. A nyári hajnalhasadtában, ohm.
Barátok írták, mondták, hogy adnak cuccot a lakáshoz, pedig nem ezért írtam a blogba – dehogyisnem, egy tengerszürke, dán designkanapé, meg Villeroy & Boch evőeszközkészlet kéne -, ez csodálatos, el is fogadom majd tőlük.
Ja, még a Krisztina térhez: megint bizonyossá vált, hogy búcsúzás után a nők többször néznek vissza a szeretett férfira. Elváltak egymástól – negyvenesek, a nő csinos, a férfi vállalhatatlan, piacos, vádliig érő gatyában, ezt mikor felejtik már el – a nő balra ment, férfi jobbra. Még kétszer visszanéztek mindketten. Aztán a férfi már nem, de a nő még kétszer.
La caza del amor es altanería. Hát, ja.
Nem is tudom, hogy nevezzük, mondjuk Versinyinnek.
Vagy Vronszkijnak? Nem, nem, nevezzük Versinyinnek.
Bámulok ki a HÉV ablakán, van egy kert Pomázon, ahol a reggeli friss fűben mindig ül egy fehér, szürkefoltos macska, nézi a HÉV-et. Ez valami reggeli szeánsz neki. Már várom, hogy lássam.
A végállomáson új óriásplakát van, a Démonok között 2-tőt hirdeti. Nekem! Ugyan már.
Robi, az asztalos szerint június legvégére kész lesz a lakás berendezése, költözhetek.
Igyekszem, hogy a jelenben tartsam magam, tudom, hogy a kurva démonok attól berezelnek, elszaladnak.
És az új munkába belejövök, a költözés nem fog fájni, a szentendrei swingerklubos mamik kis mosolyai már kit érdekelnek, és hétfőnként szuperkávé lesz, és lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér, viszont az én combom kemény lesz a bikramizétől, és nyár van, és és és éséséésé és