Van, akinek utolsó nap volt ez az iskolában – Maci fiamnak – van, akinek első, nekem, az új munkahelyen.
Bele fogok jönni, nagyon kedvesek az új munkatársak. Csak most még kicsit nehéz, amíg belejövök. (de bele szoktam jönni)
Az előző blogbejegyzés óta még több szeretet kapok, nem várt helyekről árad rám, biztatás, ajándékok, üzenetek – O. hogy írjak, D. hogy erőt kíván és ölel, G. hogy örül, hogy ismer, M. hogy faszacsajvagyok, A. hogy a titkos pénteki klubba a bor ne legyen gond, és T. és E. és I. és és és – aranyeső tesókáim, aranyeső hullik rám.
Kedden, utolsó ottani munkanapomon még egyszer végigcsámpáztam az Akácfa utcán, a volt munkatársaim sírtak, ajándékokat kaptam, de milyeneket, és öleléseket, de milyeneket, én is sírtam, hogy én ezt nem érdemlem meg.
Aztán Smic kérdezte, hogy érdekel-e Pintér Béla jegy mára, mondtam, hogy igen, és mennyibe kerül, utalom – gondoltam utoljára, ha már – de azt válaszolta, hogy ajándékba adta a jegyeket, ezen is sírtam, hogy nem érdemlem meg, mert vele, is mi volt. De ez is csak a múlt.

Wáhhh! Új munkahely a MOM Park és a Mammut között van, mostantól be sem mehetek ezekre a helyekre - ezzel a büdzsével! -, milyen az élet, Phelps mennyi pénzét tapsoltam el baromságokra ezen a két helyen - megadóan tűrte éveken keresztül -, most csak nézem kívülről a kényelmes élet templomait, de be nem mehetek, a biztonsági őr visszafordítana, a kishölgynek nincs erre kerete, s az a legjobb, hogy nem is vágyom rá.
(Most még nem, most még visz a romantikus lendület, de ha eszembe jut a Zólyomi parfüm, az August vaníliafagyija a Lövőház utcai teraszon, meg a tea, meg a jó cipők akkor jelez az addikció.) (tudom, Borsod. De nincs kényelmesebb, mint a gazdag élet mondta Villon, milyenigazavan)
Azért, ha felvesznek a szekszárdi írótáborba, oda még elmegyek. És veszek jógabérletet. (Máris engedmények, máris alkudozok magammal, bassz)

Nekem ez nem azért fog hiányozni, mert így nőttem fel. Hanem mert nem így nőttem fel, viszont Phelps mellett rászoktam. (ideje lejönni a cuccról baba)

Az a - viszonylag új - stratégiám, hogy figyelem és kiröhögöm magam, és hogy igyekszem nem haragudni. Két hét múlva egy üres lakásba kell költöznöm – én is ezt akartam! – ahol lesz pár bútor, hűtő, mosógép meg én meg a gyerekeim a hónap felében. Felmosóvödör, párna, takaró, evőeszköz, tusfürdő, lámpa, pohár, olívaolaj honnan lesz? Nem tom, majd két hét múlva gondolkodom ezen.

Az Akácfa utcai munka során legalább két dolgot megtanultam: hogy minden tartozást meg kell fizetni, és hogy rendet kell tenni.
Az előző poszt után volt, aki felhívott, írt, hogy ne mondjam, hogy mim nem lesz, mert ezzel negatív energiákat sugárzok magamra, és jöttek szembe kisfalumban, hogy olvasta mi lesz velem, na kíváncsi és mosolygott, volt aki rosszalta, volt, aki gratulált.
De megírok mindent – kinyílott a pitypang – mert itt állok, mást nem tehetek, és kurvára nem érdekel hányan és kik olvassák, kit zavar, ki kárörvend, nekem ez van: egy szenzi kis lakás (a jussom), a gyerekeim, az írás, és a hitem a fényes golyóban.
Ma este kilenc körül, hazafelé a HÉV-en, a Margit hídnál felszállt és leült velem szembe egy csinos, negyvenvalahány éves nő, akinek folyt a könnye. Sötétlila pulóver, sötétkék nadrág volt rajta, érdekes volt a gyűrűje, üveg félgömb, benne piros folyadék. Kért zsebkendőt. Hát csak megkérdeztem, hogy miért sír: mert allergiás vagy, mert fáj valami? Azt válaszolta mindkettő, meg azért, mert megtanult egyedül boldognak lenni, és ez milyen jó. Szentendrén szállt le ő is.
Azt kapom, amit érdemlek: szeretetet. (munkábabelejövök) (meghalokegycigiért)