Welbach Lola évvégi Briget Jones-os naplósorozata, félelmekkel, örömökkel. Élete egyik, ha nem a legjobb karácsonya a kies Lehel úton.
December 12. Szombat:
Meglepetés születésnap, fényes este! Szeretetteli barátok, én is szeretem őket, ezt közlöm is velük, ahogy halad az idő, egyre vehemensebben. Vidáman italozunk, vinnyogva röhögünk, ölelkezünk, jó az egész.
December 14. Hétfő:
Kocsiban ülök, a Lehel út beállt, nem mozdul a forgalom.
Itt volt életem egyik legjobb karácsonya, látom is a házat a kocsiból. Sok éve, december közepén, egy nagy szakításból menekültem ki, végre vége lett egy pokoli - de tanulságos - párkapcsolatnak, és nem volt hol laknom. Ekkor befogadott kicsi albérletébe két régen látott barátnőm, B. és K.
Mámorosan ültem a hirtelen rám szakadt szabadságtól itt, az egyik tízemeletes panelház első emeletén. B. és K. vidéki lányok, három napra hazamentek, engem itt hagytak a lakásban.
Remek volt ez a karácsony!
A szakítással szorító acélpántok pattantak le gyomromról, bordáimról, minden perc arról az örömről szólt, hogy vége a terrornak. Eufóriában bámultam az ablakból a lakótelep népének ernyedt mozgását, hallgattam a felettünk lévő kilenc emelet nagy, cuccos vécélehúzásait, sőt, sőt, most jut eszembe! Az ejtőcső repedt lehetett, mindenesetre az volt, hogy ha felettünk lévő kilenc emeleten valaki lehúzta, a friss fekália szaga is érzékelhető volt, nem csak a zuhanás hangjai. De csak a WC-ben!
Egzotikus és mulatságos volt ez is.
Szilveszter előtt K. visszajött Veszprémből, délután indult a Gresham kaszinóba, oda járt gyakorlatra, mint nagyreményű krupié tanonc.
Késő este elémetrózam a Deák térig, K. kijött a Gresham-ből, izgatottan mesélt párszázezer dollárt eljátszó milliomosokról, utolsó forintjukat eljátszó koldusokról, ravasz krupiékról, kegyes teremfőnökökről, mindent látott luxuskurvákról, addikt költőkről. Olyan volt a beszámolója, mintha a Casino film második, még sokkal érdekesebb részét mesélné. Gyakoroltuk a cilinder számait – ezen a számsoron pörög körbe a golyó mikor a krupié bedobja, ezt kívülről kell tudniuk -, alig volt pénzünk, megosztoztunk mindenen.
Nagyon sokat nevettünk, beszélgettünk, aztán megjött B. is, és minden pompás volt. Nem volt pénzem, munkám, pasim, egzisztenciám, de nem féltem. Ilyen barátokkal, mitől?
Emlékszem, állok a sötétedő szobában, bámulom a két házsor közt a teret. Két kutya, három gyerek, a szembe-tízemeletes villogó karácsonyi ablakai, tizenkét kopasz fa, parkoló autók, jobbra a videotéka rácsa;
szkennelem magamba a képet. Minden részletet meg akarok jegyezni, mondom magamnak: jegyezd meg ezt a képet, és jegyezd meg az érzést, amivel nézed. Ne felejtsd el ezt az érzést:
nem félsz semmitől.
És még hó is volt.
