A párizsi események megint megmutatták: nincs mitől félni.
Hiszen bármikor meghalhatunk. (Ezt eddig is tudtuk, csak nem ennyire.)
Ezért L. újrakezdi a blogot, már nem fél az írástól – pontosabban attól nem, hogy szarul ír –, nem fél semmi pimf dologtól, mert megint megtapasztalta – sok egyéb mellett, ne részletezzük, egy rozét kér, külön öt deci szódával -, hogy az élet mámor, még ha a nap szarkedvű keddnek indul is.
L. néhány hete az Utolsó Nap meditációval kezdi reggeleit, mely szerint nézzünk úgy a mai napra, mintha az utolsó lenne.
A gyakorlat szerint mindet annak kell nézni.
Ha Lola Welbach estére vérben fekszik, holtan, akkor nehezebb, szinte lehetetlen kinyilvánítania a célszemély(ek)nek a „bocsánatot kérek tőled/fontos vagy nekem/tanultam tőled/köszönöm/szeretlek”-szerű, rég fogalmazott közléseket, amik a reggeli kávénál még tiszta, pontos, friss gondolatok voltak, jó volt őket egyedül ízlelgetni. Vagy ez tegnapelőtt reggel volt? Fel kéne már hívni, meg kéne mondani neki, ki kéne tárni a kaput, hát maximum kiröhög.
A mészárlások fényében minden nap ünnep, minden a jelenre tanít. Háhhh, Coelho és az ISIS találkozása, tárrárárá!
Lola, és bárki olvasó, nemolvasó, ne félj Budapesten bemenni plázába, lemenni metróba, átsietni téren, leülni kocsma teraszára, étterembe, ne félj utcán kóvályogni.
Ezen blog első bejegyzése a részecskegyorsítóról szólt, arról, hogy úgy kéne élni, hogy ha következő pillanatban elromlik a svájci részecskegyorsító, és az akaratlanul létrehozott feketelyukba mind beleveszünk, úgy zuhanjunk a semmibe, hogy nincs visszatartott mondatunk, nincs szégyen miatt elhallgatott szavunk.
Itt az idő! Bármit le lehet írni, mert Párizshoz képest minden rettegés kicsi és kedves. Lola Welbach-ot, mint piskótát a vaníliakrém, átitatja az életöröm, Lola szaftos, mazsolás lett az év végére.
Apró félelmek jönnek majd még idén: a November, Kevés vagy, Sok vagy, Karácsony, Autópályafélelem meg a többi, és mind arról fog szólni, hogy ez semmi, semmi, mert a félelemmel töltött idő tékozlás, pazarlás.
A blog ismét aktív lesz, azt fogja írni immár derűsebben, a maga megszokott esetlegességével, össze-visszaságával, változó színvonalával, röviden, hosszan, modorosan, egyszerűen, cirádásan, eklektikusan, beletalálóan, senkit nem érdeklően, ezer embert érdeklően, pontosan, pontatlanul, újra és újra, hogy ne félj. Ne félj. Ne félj. Ne félj.
