Lola Welbach már helyén ül a színházban, csöngettek is egyet az előadásra, mindjárt kezdődik! A zsiborgó nézőtéren ekkor tűnik fel a nagyfejű, magas ember. Bizonytalanul álldogál a sorok szélén, jegyét nézegeti.
L. szívébe gyökeret ver a félelem.
A Nagyfejű tupírozott feleségének vörös rúzsa pillangóként verdes, a nő halkan, gyorsan beszél tétova férjének. Már ahogy toporognak, az megejtő. Még egy utolsó csöngetés, majdnem betelt a nézőtér, L. előtt még van két üres hely. Ekkor indul meg nagy elszántsággal a Nagyfejű.
Jaj, ne, ne! De. És ezt az első pillanattól kezdve tudtuk.
Minden megérzés igaz: Nagyfejű betuszkolja magát a sor neki rendelt helyére, elhelyezkedik, kitölti a teret, pontosan L. előtt. Ez törvényszerű. Ha oldalt felbukkan egy, a nagyfejű magas emberek népéből, előtted fog ülni.
Lola a produkció helyett szürke zakót bámul, és színpadképet leuraló, gigászi fejet. Őrjítően közönyös tarkót, melynek gazdája persze élvezi az előadást, mert akkora, hogy ha olajfúró torony lenne előtte, akkor is látna.
Hogy lehet valaki ilyen irdatlan lény? Miért teremtett Isten ekkora embert is? És az ilyen miért jár színházba? De járjon, joga van hozzá, viszont miért nem az utolsó sorba vesz jegyet? Vagy miért nem külön páholyba?
Nem tudja, hogy hangárméretű fejet hord hegynyi testén, amivel őrületbe kergeti a társadalom normális méretű tagjait?
Nem tudja.
L. oldalra helyezkedik, átnyomul a szomszéd szék demarkációs vonalán, ez nem lesz jó, a másik oldalra tekeri magát, keresi a Nagyfejű és neje közti rést. Ott viszont a tupír hátsó nézete uralja a képet, Nagyfejűné pompás frizurája.
Katarzis helyett ölésvágy. Az idő és tér végtelen dimenziójában milyen felsőbb erő döntötte el hetekkel ezelőtt, hogy L. pontosan Nagyfejű mögé, ne elé vegye meg drága jegyét?
Milyen lecke ez, na ebből mi a bánatos kurva anyját lehet megtanulni?
A Nagyfejű szünetben perecet fal, zavartan igazgatja szemüvegét, felesége pezsgőt kortyol. Egyébként - egyébként! - kedvesnek tűnnek.
L. figyeli őket, már előre csüggedt a második felvonás nagy biztonsággal jósolható szenvedései miatt. De szerencsés is: megint egy lehetőség a jellem fejlesztésére, tessék.