A Szentháromság téren birodalmi lépegető hatol át imbolyogva, ez ő, L. Welbach. A Hiltonba megy, bálba, tizenegy centis sarkú, bordó lakkcipőben. Határozottan tenni a lábfejet, ráállni a sarokra és nem lesz baj. Nem kéne félni a cipőtől, ha már megint felvette. Áhá, ráállni a sarokra pokoli fájdalom, és még hosszú az este Kis Hableány!
Lábbelije az un. ülős cipők közül való: semmi mást, nem lehet benne csinálni, kizárólag ülni. Meg pezsgőzni, s mivel Mérnökbál, bámulni a szmokingos mérnököket és merevre lakkozott mérnöknéket. Pazar mulatság. De nem szabad felállni, járni, tánc kizárt, mert mi volt tavaly is, meg tavalyelőtt, meg azelőtt. Fél tizenkettőkor rákezdi Barry White, és L. W. mint eddig minden évben, megy táncolni.
Megy, ugyan már, botorkál. A harmadik számnál szokott bekövetkezni, most a negyediknél történt meg: a gyönyörű, gonosz cipő kifut alóla, a szokásos évi seggreesés a Hilton táncparkettjén. Barry White összeröhög vele éneklés közben, egy mérnök felsegíti. Ledobja a kegyetlen topánt, eddig sem volt egy Flashdance a produkciója, de innentől már tényleg nagyon furcsán, mint egy fóka táncol tovább. Nna.