-  Na, kérem szépen... - morogta dr. Fent Zoltán kiváló fül orr gégész, miközben rászerelte a kamerát a vékony cső végére – Akarja nézni? Odafordítsam a monitort?
- Persze. Ki nem akarja?
- Nem mindenki. Sokan félnek attól, hogy megnézzék a testüket belülről.
- Én látni akarom.
Egy hét alatt háromszor nézett magába Welbach Lola. A kivizsgálások során átesett egy koponya CT-n, egy kamerás vastagbélvizsgálaton, és egy kamerás fül orr gégészeti szondázáson.
Belesni belülre, pontos megélése annak a kettős érzésnek, hogy ez vagyok, nem ez vagyok. Nézni a testünket belülről - ami, miközben nézzük, fortyog, lüktet, zakatol, és nézzük, de nem értjük ezt a működést, miközben tudjuk, hogy mi vagyunk a gazda -, na ez priceless. Félelmetes, csodálatos, Karinthy odalenne érte.
Saját koponya CT-t nézni borzongató. Hiába keressük lényünket, önmagunkat benne, pont olyan a fejünk – háromdében fotózva - mint a halálszagú koponyák a katakombákból, sírokból. Csontok, rétegek, üregek. Az agyvelő, mint egy dió. (Wáh, ez a fejem! Ebben vagyok! Ha meghalok, ezt fogják majd látni, akik kiásnak)
A bélvizsgálat (nem, nem ment át kakirétegen a szonda, mert kakilás után kell odamenni, válaszolta gyerekeinek), és az orrüreg vizsgálat (nem, nem ment át fikarétegen a szonda, ott már nincs fika, válaszolta gyerekeinek) egészen másfajta képet mutatott Lola belsejéről.
Rózsaszín járatokat látni, amik puhák, mint egy angyal, vagy mint egy túrófánk.
A bélvizsgálatnál oldalvást, felhúzott lábbal kell feküdni, miközben a proktológus bevezeti a szondát a fenékbe, és tolja tovább, és tovább. A páciens előtt ott a monitor, nézheti, ha akarja. Élő adás a seggből Tillával és Liptai Claudiával. Csúcs. Kanyaró utak, hova vezetnek?
Az orrszondázásnál is ilyen puha járatokon halad át a fül orr gégész által bedugott kamera, de az szerencsére stresszmentes ügy, mert nem hülye pózban kell vergődni félmeztelenül, csak ülni egy székben. De ugyanolyan lágy, sima utakat látni ott is, mint alul.
Mindenütt rejtélyes járatok, amik továbbtekeregnek a sötétbe.
Az utolsó kontrollvizsgálaton Lola megkérte dr. Fent Zoltánt, hogy vezesse túl a szondát az orrüregen, nyomja mélyebbre.
Az orvos - miután Lola aláírt egy nyilatkozatot, hogy az esetleges komplikációkért minden felelősséget vállal - finoman tovább tolta a cuccot. A már ismerős barlangocskák, járatok után vékony hártyákon hatolt át a szonda – apró lukakat vágott rajtuk lézerrel, kellemetlen volt, de nem fájt-, míg nem megérkezett egy üregbe, amiben egy kis gömb lüktetett.
- Doktor úr, ez mi?
- A mag.
- A szívem?
- Nem, nem a szíve. Maga is látja, hogy nem úgy néz ki. Ez a magja.
- És a hártyák, amiken átment a szonda?
- Ja, azok csak a félelmek, vágyak, modorok, szerepek, hazugságok, satöbbi.
Hallgattak kicsit, nézték az opálosan fénylő golyót a monitoron.
- Ez vagyok én?
- Ez.