Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

meguntam félni

Gyere baby, gyere

2017. június 02. - Lola Welbach

nok7.jpg

Meguntam, hogy egyedül írok, egyedül nem félek. Kissé egysíkú. Ezért Átlag Edit barátnőmmel csináltunk egy új blogot. Ahol a félelmek továbbra is helyet kapnak - követelnek - maguknak. De lesz más is! Szókimondó, néha nyers, életteli bejegyzések, videók, bármi. Olvasók is írhatnak bele posztot. A régi innen eltett írások, amit itt keresel, ott meg fog jelenni. Gyere!

http://lassabbanbaby.blog.hu/

Készen állsz, Paterson? – a gonosz buszsofőr

 

alomaz_utcan.jpg

Egy esélyed van: ha túllépsz az attakon. Budapest nem enged ellustulni, mindennap megkapod a tanítást. De ne félj tőlük, ne hagyd, hogy elbasszák a napod. Éberség, jelenlét, ohm mani padme hum.

59-es villamos

Beér az 59-es villamos a Királyhágó térre. Lekászálódás, felszállás. Piros lámpát kapott, nyitott ajtókkal vár. Az első kocsi utasaival együtt látom az idős asszony küzdelmét, igyekszik a már zöldben villogó másik zebrán, hogy elérje a járművet. Nézzük ahogy, nem működik izma, lába nem szalad, corpusa nem engedelmeskedik. (veled is ez lesz, nem, velem nem) Az akarat, a lélekszakadás megvan. Már éppen eléri. Olyan, mint egy olimpiai közvetítés. Visszafojtod lélegzeted, hajrá magyarok. A járműveknek zöldre vált a lámpa. A vezető becsukja az ajtót, egyetlen másodperccel az idős nő célba érése előtt.  Aki, nagy futásától majdnem ráesik a villamosra.

6-os villamos

2016 november 24, 16:25, 2032-es számú 6-os villamos, Széll Kálmán tér. (felírtam a "blogba megírni" noteszembe) Csukott ajtókkal áll a megállóban. Hárman szaladnak oda, nyomják az ajtónyitót, ki is nyílik, mindhárom beszáll. Bezárulnak az ajtók. A villamos vezetője belerecseg a hangosbemondóba:
-
Miért kellett felszállnotok, idióták?
A
három ember lefagy, a többi utas rezzenéstelen. De a haragvó istennek ez sem elég:
-
Gratulálok, most két percet kell állnunk a megállóban három vadbarom miatt.
Előresétálok a Combinoban, most már érdekel a csávó. Nem látok be a vezetőfülkébe, sötétített üveg mögül aláz a szegény pára. Hát persze. Nem lehet látni az arcát, nem kell vállalnia magát, csak a hangja van, ami egy perc alatt ÁVÓ-sá tette őt, mindenki mást áldozattá. Leszállok, a villamos elejéhez kerülök, megnézem. Ötven és hatvan közötti férfi, gyűlölködve nézi Budapestet, a sok kurva utast, aki igyekszik ide-oda.

Szentendrei HÉV

HÉV, Budakalász. Apa, anya, babakocsi szalad a jármű után. Anya fel, apa adja fel a babakocsit, a vezető visítatja a zárást jelzőt, babakocsi éppen még felkerül, a férfi előtt bezáródik az ajtó, de rá is csattan kicsit még a babakocsira is. Férfi ököllel veri az ajtót. Kinyílik, felszáll. Kiabál, káromkodva kérdi miért kellett becsukni előtte. (Cigányok, és olyan, mintha az egész direkt kicseszés lenne ellenük, csak mert cigányok. Ez nem biztos, hogy így van, meglehet, ez csak a basic utasgyűlölet, de a férfi arcán látom, hogy ez szokott vele történni, ez a kibaszott kis napi alázás. Meglehet, a HÉV vezetője nem azonosította a származást, de ez már mindegy is, megtaposás mára megvolt mindkettőnek, következő megálló Budakalász Lenfonó.)

ExTirex a 22-es buszon

Decemberi koraeste, megyek Valikámhoz a Korányiba a 22-es busszal. Csurig tömve, talpalatnyi hely nincs. Kisgyerekek hatalmas hátizsákokkal, fáradt felnőttek, szatyrok, nagykabátok. Lódulunk ide-oda, egykéznyi kapaszkodó sem jut minden utasnak. A Budagyöngye után fékez az egyik megállóba, nyílik a középső ajtót, de senki nem száll le. Sofőr belehörög a hangosbeszélőbe:
-
Mi a szarért kell megnyomni, ha nem szállsz le?
Busznyi megalázott ember kussol. Na, a következő a Korányi, nyomom a jelzőt, csak én akarok ott leszállni. Nem áll meg, továbbszáguld. Nézem ahogy  eltűnik a megálló, előretörekszem a sofőrfülke felé.
(Szerencse, hogy már felébredtem, már zen buddhista vagyok, ha régi életemben akadunk össze, tirexként harapom ki szíve közepit. Szerencse, hogy részt vettem munkahelyem asszertív kommunikációs tréningjén – a legjobb tréningcégénél dolgozom, főnököm Mr. T, nem olvassa blogom, nyugodtan leírhatom –, és már vannak eszközeim. Az olyan helyzetekre is, mikor a nyúltagy utasítása szerint a mészárlás az adekvát megoldás.)
-
Miért nem állt meg a Korányinál? Le akartam szállni – kérdem Gandhi konok nyugalmával.
-
Azt hittem, megint szórakozik valaki - vakkantja.
-
Lehet, hogy véletlenül nyomták meg a jelzőt, mert konkrétan ráestek? És azon kívül, hogy jelzek, mit tehettem volna én, aki tényleg le akartam szállni?
Nem válaszol, látom, hogy zavarban van, de parányi gesztusa sincs felém, beérünk a következő megállóba. Leugrom, gyalogolok vissza havasesőbe az út szélén, nincs járda, csak autófolyam szembe. (fent a kórházban haldoklók készülnek az átlépésre, nem törődve bosszúszomjas sofőrökkel. sem)

Létminimum

Vannak ellenpéldák is. Amely csupán azt jelenti, hogy némely kivételes pillanatban nem féregként, hanem emberként bánik velem a BKK. (valami dacosan jókedvű, emberbarát, vidám fickó vagy csaj, egy- egy járaton) S ekkor úgy érzem: ó igen, ma kinyílt az ég. A BKK-sok rendkívül keveset keresnek, viszont nagyon túlterheltek, s ettől érthetően rendkívül feszültek. (létminimum) Egy terepük van frusztrációjuk levezetésére: az utasok.
És igen, hajmeresztő, amit némely utas művel. De ha egy buszsofőr gyűlöli az embereket, akkor miért ez a foglalkozása? Miért bünteti a világot?
Én csak egy dolgot tehetek, ha ilyen szenvedő emberrel hozott össze a sors: nem viszem tovább a fájdalmát. (valamint panasz a BKK ügyfélszolgálaton)

Jim Jarmush új, Paterson című filmje, ami egy angyali költő- buszsofőrről szól, mindenkinek ajánlott. Helyükre kerülnek tőle a dolgok. (Nem csak buszsofőrökben, írókban és költőkben. Mindenkiben.) Patersontól, minden reggel, mielőtt kigördül a busszal a garázsból, megkérdi egy kollégája: készen állsz, Paterson? (mármint a kezdésre, a napra, a munkára)
És Paterson, aki láthatóan nem habonyi életszínvonalon él, azt válaszolja komolyan és derűsen: igen.

Hazánk

Rettenetes állapotban vagyunk. A magyarok egyik fele gyűlöli a másik felét, és viszont, kivétel a tavalyi foci EB áldott két hete. Akkor olyanok voltunk, mint egy sima nemzet. Lófaszt sem ért a rovásírás, turul, satöbbi, egyszerűen csak örültünk, hogy magyarok vagyunk, emberek egy nyelven, egy helyen, egy helyről. Van egy kőbe vésett felirat a kőhegyi menedékház előtt:
Ahogy egymással bánunk, az a hazánk.

haza.jpg

 

Felhajt, besorol, lehajt – Ezen mit parázol?

kocsimarylin.jpg

Ezt a félelmet eddig csak nők értették. Ha férfinak mondtam furcsán nézett rám, mint egy gyengeelméjűre, ha nőnek, akkor igen, igen, tudom miről beszélsz, volt a válasz. A félelemblog ősanyja, az autópályafélelem következik.

Valamely mértékig tudok többfelé figyelni, de még mindig elfog a szorongás, ha nekem kell vezetni autópályán. Kerülöm is a dolgot, amíg lehet. Ott nincs kec-mec, az a férfiak terepe: gyorsan, erőből, hirtelen megoldani a haladást – én itt bizonytalan vagyok. Már jó előre nézegetem a Google Maps-en, hogy is kell az M0-ról felhajtani a M6-ra - vagy a szuperpara, a M3 kivezetőről fel az M0-ra -, nézegetem a tekergőző autópályaíveket, fogódzót, tereptárgyat keresek – áhh, a második híd után kell jobbra sorolni, de nem az első kanyarodónál - pedig régóta van jogosítványom, kárt soha nem okoztam, de az autópályáktól félek, félek. Aztán mint Malacka, összeszedem a bátorságom, indulok, ott már nincs kec-mec, belevetem magam, és nem csodálkozom, ha elcseszem. És még fejfájásra sem hivatkozhatok.

A felhajtási sávokat túl rövidre csinálták, és ha belevesszük, hogy szembefújós-havasesős, szürkületi koraeste van, mikor öt métered van besorolni a száguldó kamionok, Audik és Merdzsók közé a csotrogány autóddal, akkor könnyen kijöhet, hogy lassan, de biztosan elindul a hideg izzadságcsepp a nyakadtól a hátad felé a rettegéstől. Már előre, mikor csak rágondolsz. Aztán eljön a pillanat, mikor be kell sorolni.

Menni, mendegélni, haladgatni már oké, de addig el kell jutni. Belső sávba ne merészkedj, mert a villogós dzsipek rádtapadnak. Aztán a lehajtás: figyelj, ne vétsd el, de úgyis ez lesz, akkor viszont ne bazmegozz, hogy áááá, itt kellett volna lemenni. Fogadd el, hogy lehet, hogy Miskolcig kell menned, habár Gödöllőre indultál. Menj le a következő lehajtón – bármelyiken, a következőn! -, úttalan utakon állj félre, kotord ki a táskádból az olvasószemüveged, telefonon basztasd a úttervezőt, hívj fel valami férfit, hogy mi a bánatot csinálj, és ne, ne foglalkozz azzal, hogy a benzinjelző már aggasztóan régóta pirosban villog, lesz még benne kraft a következő kútig. (mérnemtankoltáleddigmérnem?) Azzal se most törődj, hogy a gyerekeid hátul siválkolnak, nincs bajuk, ilyenek a gyerekek. Felhívott Férfi nem érti a problémád, de ez se vegye el az életkedved:
- Jó, de hol vagy? – kérdezi kissé ingerülten.
- Nem tudom, elcsesztem a lehajtást, a következő úton jöttem le, de elfelejtettem a nevét. És szembezuhog a havas eső – mondod félig sírva.
- Nem ezt kérdeztem. Hanem azt, hogy hol vagy?
- Nem tudom.
- Hol mentél le az autópályáról?
- Nem tudom.
- Mit látsz?
- Semmit.

Felhajtás megint horror lesz, efelől ne legyenek kétségeid. Visszakavarodsz. Mintegy másfél óra alatt tetted meg a negyvenperces utat. De győztél.
(Azért ez a Félelmek Ősanyja, mert három éve próbált oktatni egy Ádám nevű hozzáértő az online dolgokra, mondta, hogy akkor első házi feladatként csináljak blogot, de miről csináljak, kérdeztem, én semmiről nem tudok írni mondtam, mindegy miről, egy kamublogot, mondta kissé ingerülten, csak hogy megtanuld, aztán hazamentem, és aznap még el kellett mennem a Mártihoz, és ültem a Google Maps előtt, hogy hogy is kell oda menni, terveztem az utat, rettegtem az autópálya fel és lehajtástól, és akkor minden megállt, megvilágosodtam, hogy erről kell írni, a félelmekről, ehhez értek a legjobban, ez az én zöld mezőm, ezzel töltöttem eddig életem legnagyobb részét, és azon a délutánon kapásból összeírtam nyolcvan rettegést, ami azóta csak bővül, bővül, de egyben azóta csökken is, habár ez lényegtelen. Ha nem is teljesen.)

A szőkenőstörténetek csúcsaként idekívánkozik, hogy a héten mentem Bori barátnőmmel az Outletbe melltartót venni – 75F -, kérdezte a blogot, mondtam, az autópálya para lesz a következő téma, közben haladtunk, és hogy hogy nem, elvétettük a lehajtást, aztán lementünk, ahol lehetett, vissza, megint elvétettük, valami építkezésre kavarodtunk, forgolódtunk, össze-vissza tolattunk, közben elmesélte egy siralmas másfél órás keringését az M1-esen, vihorásztunk hogy milyen vicces, hogy pont most. Háromszor csesztük el. Aztán csak odakavarodtunk. Végülis ez a lényeg, mindig ez.

Fönt meg a felhők szállnak az égen, bodzafehéren, bodzafehéren

 noajtoval.jpg

Jövő héten Nagypéntek. Na, reggel átmentem a boltba. A fák finom kis levelei közül fény ragyogott, pöttyözte a járdát. Nagy metszőollóval a szomszéd nyírta a bukszust. Beértem a sövény zöld illatába, fejem az út túloldala felé kaptam. Anyu áll ott padlizsánszín ballonkabátjában, szorítja táskáját. Mellette Apu, mákos haja világít, integet. 
- Ne feledd Picikém! – kiálltja át nekem.
Nem feledem. Tízéves vagyok, megyek haza az énekkarról. A társasházi kerítés sövényét nyírja a szomszéd, zöld illat, ragyogó péntek délután.
- Csókolom Ica néni.
- Szia Lolikám.
Mindketten halljuk az üvöltést a házból, de úgy teszünk, mintha nem hallanánk. A lakásban Anyu a nappaliban áll sokszáz ledobált könyv közt és csak söpri, söpri tovább a könyveket a polcról, ordít.
- Hol van te rohadék, hova dugtad?!
Anyu borderline szindrómás. (Tudom majd meg, mikor felnövök.) Apu már részeg, véres az arca, az üvegajtó alsó része kitört, ropognak a szilánkok. Apu alkoholista. (Ezt gyerekként is tudom.) Bemegyek a szobámba. Nem sírok, á, ezen nem szoktam sírni. Olvasom tovább az új pöttyös könyvem, a Katrin professzort. Csak ne találkozzak pár napig Ica nénivel, nem akarom látni, hogy sajnál.
Később persze sokat sírtam ezen is.
Ilyenkor, Nagypéntek körül mindig eljönnek, hogy ne feledjem: adtak, amennyit tudtak.  Szenvedő emberek voltak, Krisztus akkor is, most is szereti őket. A halálos ágyukon felfénylett minden, láttam.
Pár éve már vissza is tudok inteni. Sőt, átszólok:
- Igen, ti vagytok az én szüleim. Szeretlek titeket! Rock and roll!

A boltban friss sóska van, imádom, hurrá! Holnap kirándulás, színház, imádom, hurrá! Fák, virágok, fény! (i. h.)

https://www.youtube.com/watch?v=6td7ecacZic

cím: Nemes Nagy Ágnes
artwork by Katherine Stone

Kevin nem érti

Férfiválasz a "mit tegyen a 40+-os elvált/szingli nő?" posztra. Egy pasi visszanyalt, mire három csaj ugrott rá. Még bébi, még.

ferfiesno3.jpg

art by Eric Petersen

A fagyi visszanyalt: egy barátom elolvasta az előző, 40+ csajos posztot, na, írt is rá egy válaszposztot. Kevin Spacey – nevezzük így,  hasonlít rá, ugyanaz a mély, szexi, kicsit mindig gunyoros tekintet – nem bánt velem kesztyűs kézzel. Felcseszte az agyam (nem), ezért megkértem két barátnőmet, hogy kommenteljük a dolgozatot. Egymástól függetlenül szóltunk hozzá. Először Kevin szövege, majd rögtön alatta a 3 nő kommentjeivel bruttósított írás látható. (Kevin engedélyével.)
Szétkaptuk a csávót, mint Floki a lábtörlőt.
De ugye no para? Tudod, hogy imádlak.

 Kevin nem érti I.

Kétszer kellett elolvasnom Lola írását, mert elsőre nem hittem a szememnek! Mi van? Hol él ez a nő? Miért mindig a férfi a hibás? Miért nem nő be a feje lágy egy negyven feletti nőnek?
Nézzünk egy alaphelyzetet. Van egy ilyen-olyan házasságban élő férfi, aki összejön egy 40 feletti nővel.
A nő szeretné, ha ez a viszony hivatalossá válna, értsd ezalatt az összeköltözést a közös nyaralást itakdalse. Ugyan hiányoznak a mindennapi kis „csakúgy” ajándékok, de a nő megnyugtatja magát, hogy spúr a pasi. Dehogy spúr, csak nem akart ő olyan mélyen elmerülni ebben a szerelemben. Egyáltalán szerelem ez?
Lehet, hogy csak vágy! Az otthoni szex már rutinná silányult, kellett bele valami színt vinni. Focinyelven mondva: idegen pályán edzeni. Azt mondja Lola, hogy a nő arra vár, hogy bízzon benne a férfi.

Egy házasságban élő férfi soha nem fog bízni a partnerében sőt, rosszabb álmaiban előjön az a kép, mikor a szeretője felhívja a feleséget azért, hogy megbeszéljék a dolgok további menetét. Minél szorosabbra fonja a szerető az ölelését, annál gyakrabban álmodik ilyet a pasi. Ezért kompenzál. Mégpedig úgy, hogy távolságot tart. Elfoglaltságra hivatkozva igyekszik ritkítani a találkozásokat, inkább üzen viberen. Megbeszélnek közös hosszú hétvégi programot, de az utolsó pillanatban a pasi lemondja, mert a dédapja megbetegedett és neki kell ápolnia. Ezer és ezer praktika van, amit alkalmaz. A gáz az, hogy ezt nem is feltétlenül előre megfontolt szándékkal teszi, hanem valahonnan legbelülről jön. Olyan ez, mint az önvédelmi reflex. Ezért lelkiismeret-furdalás sem alakul ki a férfiben, hiszen ő nem hazudott, csak így alakult. A nő pedig készségesen elhiszi, mert el akarja hinni. Kell, hogy felmutasson valakit, akire rámutatva azt tudja mondani: Íme a pasim!

Nézzük a másik alaphelyzetet az egyedülálló férfi helyzetét. Amennyiben a szingli férfi összejön a 40 feletti nővel a harmadik randi az a pont, amikor megváltozik a helyzet. Az első kettőn volt egy kedves, szexi, érdeklődő csaj, aki a harmadikon már elkezdi építeni a kapcsolatot. Addigra a férfi összes fellelhető képét megnézte a fészbúkon. Ha beszéltek valamiről, akkor azt már összevetette a neten található adatokkal és rá is kérdezz: Hogy is volt ez? Kivel voltál? Mit csináltál? És ekkor még nem volt semmi szex! Mi a fene jogosítja fel a nőt arra, hogy ilyeneket kérdezzen. És megy tovább az építkezés. A nő ekkor már fejben felépítette a közös életüket. Kiszámolta azt, ha összeadják a fizetésüket, akkor már elcserélhetik a két kislakást egy nagyobbra úgy, hogy ki tudják köhögni a bankhitelt és még jut pénz egy nyaralásra a horvát tengerparton.

Mi van??? De komolyan, kell ez nekem? Ilyenkor a pasi úgy érzi magát, mint a pók hálójában vergődő légy. Ha marad és elmondja, hogy édesem, ez ezért és ezért nem jó nekem, akkor egyre inkább belegabalyodik a fonálba. A nőci ilyenkor átmegy anyuciba! Én majd tudom azt, hogy mi kell neked! Majd én megoldom helyetted az életedet. Ugyan mi mást tehet ilyenkor egy pasi, mint azt, hogy felhúzza a nyúlcipőt. Persze van tanácsom is. Akár több is. Az első a coelhosan prananadis: - Ha igazán szereted, engedd el, ha visszajön, a tiéd, ha nem, akkor sohasem volt az. Na ebben én sem nagyon hiszek, de jól hangzott! A második a látogató partnerkapcsolat vagy LAT kapcsolat. A Living Apart Together, rövidítve (LAT) olyan intim kapcsolatra vonatkozik, ahol az összetartozó felek külön háztartásban élnek (állandó partnere van, de nem él vele együtt). Nálunk alig néhányan élnek még így. Az egyetemista korúaknál a leggyakoribb, melynek hátterében gyakran olyan átmeneti élethelyzetek állnak, hogy mondjuk nincs lakás. De a gyereküket egyedül nevelő szülőknél is előfordul, azért, mert meg akarják óvni az új partner odaköltözésétől a gyerek(ek)et. De gazdagéknál sem ritka, mert meg kívánják őrizni viszonylagos önállóságukat (és vagyonukat).

A világ boldogabbik felén jóval nagyobb számban működik a LAT. Nagy-Britanniában élő felnőttek mintegy 10%-a él LAT kapcsolatban, ami a házasságban vagy anélkül együtt élőkön kívüli felnőtt lakosság több mint negyedét adja.  De működik ez máshol is! Például Ázsián belül Pekingben az ‘átsétálós házasságok’ (‘walking marriages’) egyre gyakoribbak. Az ‘átsétálós házasság’ kifejezés a Kínában élő mosuo (na) nép életmódjára utal, ahol az átmeneti férfipartnerek máshol élnek, és csak éjszakai látogatásokat tesznek az asszonyoknál. Érdekes megoldás a Szaúd-arábiai gyakorlat a Nikah Misyar, melyben férj és feleség külön élnek, de rendszeresen találkoznak.

Tudom, hogy most ezzel kivertem a biztosítékot, mert aláásom a család szentségéről kialakult, vagy a politika és ez egyház által sugallni kívánt képet, de az élet már csak ilyen. A szerelem magasról szarik a politikára, meg az egyházra is. :)

Kevin Spacey

 

Kevin nem érti II.

Kétszer kellett elolvasnom Lola írását, mert elsőre nem hittem a szememnek! Mi van? Hol él ez a nő? Miért mindig a férfi a hibás? Miért nem nő be a feje lágy egy negyven feletti nőnek?
Sophia: Benőtt. Épp ezért nem hibáztat, hanem azt állítja, hogy a kapcsolatok alapja a kölcsönösség. Edit: Fasza, ha ennyit értett meg az egészből. Már öt mondat után mérges vagyok. Igen, tudom megértőnek kell/ene lennem, meghallgatnom más véleményét, és ha nem is értek vele egyet, akkor sem megoldás az explicit indulat. Tehát higgadok és olvasok tovább. Nézzünk egy alaphelyzetet. Van egy ilyen-olyan házasságban élő férfi, aki összejön egy 40 feletti nővel. Lola: Ilyen-olyan házasság… Azzal meg minek tölteni ezt az egy életet? Ja, tudom: a legnagyobb úr, a megszokás. A nő szeretné, ha ez a viszony hivatalossá válna, értsd ezalatt az összeköltözést a közös nyaralást itakdalse. Edit: Nem, nem kell a viszonyt hivatalossá tenni. De hazudni sem kell: otthon már rég nem történik semmi, válófélben vagyok, csak a gyerekek/ közös vagyon/ színházbérlet miatt vagyunk még együtt. De ez már inkább csak közös lakcím, mint közös élet. És sajnos van benne valami. Mármint abban, hogy egy nő biztos akar lenni a kapcsolatban, vagy a férfiban. Ennek is az elvárások az okai. Hogy kell egy férfi, meg hogy nem szexelünk csak úgy, mert az olyan nem méltó, meg ha egyedül vagy és nő vagy, az azt jelenti hogy nem kellesz senkinek- legjobb mondat ever, by volt férj. Ugyan hiányoznak a mindennapi kis „csakúgy” ajándékok, de a nő megnyugtatja magát, hogy spúr a pasi. Dehogy spúr, csak nem akart ő olyan mélyen elmerülni ebben a szerelemben. Egyáltalán szerelem ez? Lehet, hogy csak vágy! Lola: Lehet. De most húzzunk lapot a 21-re, és tegyük fel, hogy szerelem. Az otthoni szex már rutinná silányult, kellett bele valami színt vinni. Focinyelven mondva: idegen pályán edzeni. Azt mondja Lola, hogy a nő arra vár, hogy bízzon benne a férfi. Egy házasságban élő férfi soha nem fog bízni a partnerében sőt, rosszabb álmaiban előjön az a kép, mikor a szeretője felhívja a feleséget azért, hogy megbeszéljék a dolgok további menetét. Sophia: Kemény, hogy ilyen paráid vannak! Nem bízol a szeretődben? És a feleségedben se?  Minél szorosabbra fonja a szerető az ölelését, annál gyakrabban álmodik ilyet a pasi. Ezért kompenzál. Mégpedig úgy, hogy távolságot tart. Elfoglaltságra hivatkozva igyekszik ritkítani a találkozásokat, inkább üzen viberen. Megbeszélnek közös hosszú hétvégi programot, de az utolsó pillanatban a pasi lemondja, mert a dédapja megbetegedett és neki kell ápolnia. Ezer és ezer praktika van, amit alkalmaz. A gáz az, hogy ezt nem is feltétlenül előre megfontolt szándékkal teszi, hanem valahonnan legbelülről jön. Olyan ez, mint az önvédelmi reflex. Ezért lelkiismeret-furdalás sem alakul ki a férfiben, hiszen ő nem hazudott, csak így alakult. Edit: Nem ekkor hazudott, hanem akkor, amikor az egészbe belekezdett az egy kis izgalomért, de ezt a partnernek őszintén nem mondta meg. Sophia: Ez nem reflex, hanem reflux. Jön legbelülről. Esetleg egy gyomor lelkiismeret tükrözés? A nő pedig készségesen elhiszi, mert el akarja hinni. Kell, hogy felmutasson valakit, akire azt tudja mondani: Íme a pasim! Sophia: Nem felmutatni akarja. Mert nem státuszszimbólumnak tekinti, hanem osztozni vele. Élményeken, falatokon, hangulaton. Edit: Ja, ja, mert ha nincs, az gáz. Először ezt hiszed, aztán rájössz, hogy ez nem így van, ha szerencséd van leesik, hogy ez csak egy hülye elvárás. Lola: A szabad nő adni akar a férfinak, és tudja, hogy a másik nem tulajdona, nem birtoka. Mint ahogy ő sem tulajdona senkinek. Javaslom, vedd át még egyszer ezt.

Nézzük a másik alaphelyzetet az egyedülálló férfi helyzetét. Amennyiben a szingli férfi összejön a 40 feletti nővel a harmadik randi az a pont, amikor megváltozik a helyzet. Az első kettőn volt egy kedves, szexi, érdeklődő csaj, aki a harmadikon már elkezdi építeni a kapcsolatot. Addigra a férfi összes fellelhető képét megnézte a fészbúkon. Ha beszéltek valamiről, akkor azt már összevetette a neten található adatokkal és rá is kérdezz: Hogy is volt ez? Kivel voltál? Mit csináltál? Lola: Igen, igazad van, ez egy nagyon jellemző női üzemmód. A szimatolás, nyomozás, a finom kis manipuláció. „Te mennyit lájkolod már ezt a Lolát… Ja, nem gond, csak feltűnt. Tetszik?” Innentől aztán a pasi sunyít mert anyu rászólt, ekkortól nem lájkol, csak nézeget. Ezeket a játszmákat hagyjuk meg az un. ilyen-olyan házasságoknak. Tegyük fel, hogy az adott egyén mentes ezektől a kisstílű basztatásoktól. Jaaa, hogy te még nem találkoztál ilyen nővel. Bocs, nem tudtam. És ekkor még nem volt semmi szex! Mi a fene jogosítja fel a nőt arra, hogy ilyeneket kérdezzen. Edit: Szerintem dugás után sem kell ilyeneket kérdezni. Amúgy ez nem független. Innen azonnal menekülni kell! És megy tovább az építkezés. A nő ekkor már fejben felépítette a közös életüket. Kiszámolta azt, ha összeadják a fizetésüket, akkor már elcserélhetik a két kislakást egy nagyobbra úgy, hogy ki tudják köhögni a bankhitelt és még jut pénz egy nyaralásra a horvát tengerparton. Mi van??? De komolyan, kell ez nekem? Ilyenkor a pasi úgy érzi magát, mint a pók hálójában vergődő légy. Ha marad és elmondja, hogy édesem, ez ezért és ezért nem jó nekem, akkor egyre inkább belegabalyodik a fonálba. Lola: Na, babám, magas labdát adtál. Az a poszt arról – is – szól, hogy miért intézi ilyen hitványul a pasi az ügyet, miért nem mondja, hogy „édesem, én ennyit tudok adni, nem többet”. Jaaa, mert fél. Mitől is? Felvállalni magát? Welcome to félelemblog. A nőci ilyenkor átmegy anyuciba! Én majd tudom azt, hogy mi kell neked! Majd én megoldom helyetted az életedet. Ugyan mi mást tehet ilyenkor egy pasi, mint azt, hogy felhúzza a nyúlcipőt. Sophia: Neked tényleg nagyon rossz tapasztalataid lehetnek. Minden nőből ezt váltod ki? Edit: Mint a legtöbb dolognak, ennek is társadalmi oka -is- van. A nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak, a karrierlehetőségeik is nehezebbek. Hát nem egyszerűbb azonnal egy párt keresni, akivel egyszerűbb, olcsóbb, kiszámíthatóbb az élet? Sajnos ez is egy túlélési recept.

Persze van tanácsom is. Akár több is. Az első a coelhosan prananadis: - Ha igazán szereted, engedd el, ha visszajön, a tiéd, ha nem, akkor sohasem volt az. Na ebben én sem nagyon hiszek, de jól hangzott! Lola: Oké, és miben hiszel? Hogy szarazélet? Vagy miben? Edit: Én meg anyukád egészségére gondoltam eközben.

A második a látogató partnerkapcsolat vagy LAT kapcsolat. A Living Apart Together, rövidítve (LAT) olyan intim kapcsolatra vonatkozik, ahol az összetartozó felek külön háztartásban élnek (állandó partnere van, de nem él vele együtt). Nálunk alig néhányan élnek még így. Az egyetemista korúaknál a leggyakoribb, melynek hátterében gyakran olyan átmeneti élethelyzetek állnak, hogy mondjuk nincs lakás. De a gyereküket egyedül nevelő szülőknél is előfordul, azért, mert meg akarják óvni az új partner odaköltözésétől a gyerek(ek)et. De gazdagéknál sem ritka, mert meg kívánják őrizni viszonylagos önállóságukat (és vagyonukat). Sophia: Ezzel teljesen egyetértek. Én is ilyet szeretnék. De a LAT nem azt jelenti, hogy a kapcsolat nem kölcsönös. Tudod, a kályhánál az melegedjen, aki rak is a tűzre! Szeretettel üzeni ezt neked Sophia Coelha.

A világ boldogabbik felén jóval nagyobb számban működik a LAT. Nagy-Britanniában élő felnőttek mintegy 10%-a él LAT kapcsolatban, ami a házasságban vagy anélkül együtt élőkön kívüli felnőtt lakosság több mint negyedét adja.  De működik ez máshol is! Például Ázsián belül Pekingben az ‘átsétálós házasságok’ (‘walking marriages’) egyre gyakoribbak. Az ‘átsétálós házasság’ kifejezés a Kínában élő mosuo (na) nép életmódjára utal, ahol az átmeneti férfipartnerek máshol élnek, és csak éjszakai látogatásokat tesznek az asszonyoknál. Érdekes megoldás a Szaúd-arábiai gyakorlat a Nikah Misyar melyben férj és feleség külön élnek, de rendszeresen találkoznak. Edit: Hú, ezek tetszenek. Mindenki felelős a saját éltéért és csak azért.  40+ évesen x férjjel és kapcsolattal a hátad mögött, gyerekkel a hátadon, ez lehet a jó megoldás. Jól körülhatárolható, hogy mi az én problémám, mi a te problémád, és a közös problémák halmaza szerencsére üres. Persze, be lehet vonódni és közösen megoldani őket, de csak akkor, ha mindketten benne vannak. Itt van választási és döntési lehetőséged. Igazi, felnőtt, felelősségteljes kapcsolat!

Tudom, hogy most ezzel kivertem a biztosítékot, mert aláásom a család szentségéről kialakult, vagy a politika és ez egyház által sugallni kívánt képet, de az élet már csak ilyen. A szerelem magasról szarik a politikára, meg az egyházra is. :) Sophia: Na, azért akkorát nem gondoltál, hogy leoldjon az áramkör. Lola: Ki beszél itt szerelemről? Elején azt írtad, lehetséges, hogy ez csak vágy. Edit: Éljen a változatosság!
Lola: Meg a szabadság! Meg a szerelem! Forever Petőfi!

Kevin Spacey
Átlag Edit
Sophia Coelha
Welbach Lola

 

A szivárványon túl

vagyjobb_msp_film_society.jpg

Update, új cuccokal bővült a sor. Te melyiken vagy?

Recepciós vagyok a SCDP ügynökségen, ablaktalan kiskonyhában várom, hogy felforrjon a víz. Előttem papírdobozok, felmosóvödör, kávéfoltos mikró. Becsukom a szemem. A piros tűsarkú, amit kinéztem a Mammutban, kurva drága, de kell, kell. Nem baj, kölcsönkérek a váltótárstól. Kinyitom a szemem. Poloska mászik a mikrón. Becsukom. Pénteki buliban állok a pultnál, nevetek. Varázscipő van rajtam, mint annak a csajnak, mi is a címe a filmnek… Ja, over the rainbow.

Biztonsági őr vagyok a TIC-ben. Állok az ajtóban, a Mátyás király utat nézem, esik az eső. Legalább már tavaszi. Kéne egy kávé, de gajra ment a vízforraló. Becsukom a szemem. Azt a nőt látom, akivel már, mióta is? Hát majdnem egy éve csetelek. Személyesen nem ismerem, de küldött képet a melléről. Pinájáról is! Én is farkamról. Kinyitom a szemem. Jön át a zebrán a kékkabátos arc. Mindig ilyenkor. Becsukom a szemem. Azok a csöcsök, azok.

Gimnazista vagyok, az iskola büféjénél állok, várom, hogy a forrjon a víz, adja már a büfés a teát. Előttem szendvicsek, sonkás, szalámis, de még rántottás is, az lehet a legfinomabb. Saláta is van benne. Becsukom a szemem. Otthon vagyok, anyuék még munkában. Eszem. Eszem, a kaját hazafelé veszem, nem a hűtőből. Mi is legyen, sonka, szalámi, bagett. Sokat kell venni. Csináljak rántottát? Jó lenne édesség is. Marlenka kéne, de az drága. Majd valamit. Aztán kihányom. Látom magam, ahogy eszem. Mire anyuék jönnek, nyoma sincs. Kinyitom a szemem. Szendvicsek. Becsukom. Marlenka.

Háziasszony vagyok, a konyhaablaknál állok, várom hogy felforrjon a víz. Ilyenkor mindig a ház előtti fa ágait bámulom. Rügyek feszülnek rajta, március van. Esik az eső. Gyerekeim ordítanak a szobában, összeverekedtek. Becsukom a szemem. A szeretőm látom, felettem térdel, lassan simogatja gyönyörű farkát, teste kifeszül, tekintetünk összekapcsolódik. Kinyitom a szemem. Fa. Becsukom. Térdelő szerető. Engem vár.

Asztalos vagyok, a műhelyünk ablakánál állok, várom, hogy felforrjon a víz. Szalagcsiszoló zúg, abbahagyja, Sláger rádió. Becsukom a szemem. Egész közelről látom a szeretőm mosolyát. Munka közben ezt nem lehet, nem cseszhetem el a kezem. Kinyitom a szemem. Műhely. Becsukom. Mosoly. Engem vár.

Organizational Effectiveness Consultant Manager vagyok, állok az iroda ablakánál, várom, hogy felforrjon a víz. Mögöttem sok ember egy térben, laptopok halk kopogása, három telefon csöng. Becsukom a szemem. A szeretőm arcát látom orgazmus közben. Eltorzul az arca, szája furcsán tátog, ilyenkor nagyon más, nem úgy tartja magát, ahogy szokta. Ez nagyon izgató. Kinyitom a szemem. Esik az eső, a székházunk melletti telken markoló küzd a sárban. Becsukom. Orgazmus. Engem vár.

Audiológus szakorvos vagyok, az orvosi szobában állok, várom hogy felforrjon a víz. Becsukom a szemem. Fél üveg rozémat látom a hűtőmben, engem vár. Még kabátban iszom az első pohárral, rágyújtok, sejtjeim örülnek.  Bámulom a szembepanel nyolcadik emeletét. Estefelé már felkapcsolják a lámpákat, de az utcán még nincs sötét, március van. Hazafelé még egy üveggel kell venni. Kinyitom a szemem. Romos orvosi szoba, pattog a neon, a folyosón nyikorog az ételhordó kocsi. Becsukom. Szembepanel.

Munkanélküli vagyok, a konyhánkban állok, várom, hogy a gázon felforrjon a víz. Apám teáért jajgat az ágyon, tavaly műtötték veserákkal. Úgyis mindjárt elalszik. A villanyt kikapcsolták, csak a gázláng világít, de már később sötétedik, március van. Húgyszag. Becsukom a szemem. Látom, ahogy óvatosan elveszem a gyógyszert a kisasztalról. Ügyelni kell rá, hogy ne zörögjön a gyógyszeres levél. Szobámban nyelem le, vodkával. Kinyitom a szemem. Ugró delfin alakú zsírfolt a falon, ilyenkor mindig ezt bámulom. Már nem is látom a félhomályban, csak tudom, hogy ott ugrik. Az eső szaporán veri az ereszt. Becsukom a szemem. A szobám engem vár. Mindjárt, mindjárt, csak forrjon már a kurva víz.

 Kockázatkezelő vagyok, a bank teakonyhájában állok, várom, hogy felforrjon a víz. Az ügyfélhívó dallamát már megszoktam, nem hallom. Becsukom a szemem. Kis tasak herkám a szennyeskosár alján vár, de be kell osztanom a jövő hétig, ezt ne feledjem. Meztelen ülök az ágyamon, nem vénásan, csak bőr alá szúrom, bokába. A kutyám ilyenkor mindig mellém fekszik. Kinyitom a szemem. Teakonyha Ikea bútorokkal, valaki nevet a folyosón. Becsukom. A kutyám szeme. Nézi, ahogy szétárad bennem a szabadság, a szeretet.

Örkény István: Anyu

gyerekugrik

Az Üllői úton történt, korán reggel, a villamos hátsó peronján. Ott, ahol jólesik kinézni az ablakon, és lesni, miképp fut ki lábunk alól az utca, s hogyan siklanak elő a kerekek alól a sínek. (…)
Az Üllői út vége táján nincs is más, mint az anya, kézen fogva, a kisfiával.
Magas termetű, szép szál asszony az anya, barna hajú, barna szemű, komoly, megfontolt természet. Azt, hogy komoly és megfontolt, a nézéséből lehet kitalálni, abból, ahogy maga elé tekint, elmélázva, mintha a villamos piszkos fapadlóján egy gondból és örömből szőtt szőnyeg lenne kiterítve, s ő annak cikornyáit vizsgálná szoros figyelemmel... Aktatáskát szorít a derekához, ő is munkába megy.
A fiúcska kistáskát lóbál a kezében. Nyolcéves forma, surbankó legényke ő, termete a magasba igyekszik, hogy megközelítse az anyját. (…)Tűhegyes, turcsi orrán még ott virít a két pár halványuló, nyári szeplő, amitől minden gyerek arca - nem tudom, miféle eszmekapcsolás révén - valamiféle életrevalóságról és ármányosságról tesz tanúbizonyságot. Szeme barna, mint az anyjáé.
A most következő megállónál a kisfiú leszállt. Ez úgy történt, hogy az anyja megállt a legfelső lépcsőfoknál, és megsimogatta a kisfiú tejszín fehérségű arcocskáját. A gyerek lelépett a lépcsőn, megállt a járdaszigeten, és fölnézett
az anyjára, az meg vissza rá, s a jobb kezével kétszer, alig észrevehetően intve, azt mondta gyöngéden, csendesen:
- Lacika, szervusz.
- Szerbusz, anyu - mondta a kisfiú.
Az anyu kihajolt a villamosból, végigtekintett az Üllői úton mind a két irányba, és azt mondta:
- Most átmehetsz, Lacika.
A villamos csengetett és elindult, a kisfiú pedig állva maradt a járdaszigeten. A megálló távolodott, a lábunk alól fényesen futottak elő a sínek, s Lacika állt és várt, és egyre kisebb lett, ahogy nőtt közöttünk a távolság.
Anyu csak nézett utána, a villamos ablakából. Épp átellenben feküdt az iskola. Nem látszott sehol semmiféle jármű, de a kisfiú mégsem mozdult a helyéről. Állt, és nézett a villamos után.
Anyu aggódva támaszkodott neki az ablak üvegének. "Miért nem megy át az a gyerek?" - töprengett magában. De ebben a pillanatban egy füstokádó motorbicikli fordult be a szemközti kis utcába, az iskola mellől. A motorbiciklit mi nem láthattuk jönni, de a kisfiú igen. Ezért állt és várt. Egyre gyorsabban robogott a villamos. A motorbicikli már régen eltűnt, de a kisfiú még mindig nem mozdult a helyről, ahol búcsút vett az anyjától – de ahogy nőtt a távolság, egyre kisebbedett az a pöttömnyi figura. Most már egészen kicsire zsugorodott, és látni sem lehetett olyan tisztán, mint az előbb. Nemcsak a távolság nőtt köztünk percről percre, de egyre több jármű hajtott be a képbe, szekerek, teherautómobilok, szembejövő villamosok és az úttesten átkelő járókelők - mind közénk furakodtak, anyu és Lacika közé. De hát miért nem indul az a gyerek? Csak áll és áll, mintha megbabonázták volna...
Ekkor azonban megint kihajtott egy jármű a keresztutcából, egy rohanó jármű, melyet mi nem láthattunk közeledni, csak ő.
Harmadszor is megállt a villamos. Leszállt a kifutógyerek, s mi csilingelve folytattuk utunkat. Néztem én is, erősbödő kíváncsisággal, ott-e még a gyerek, de már nem láttam. Anyu még látta. Anyu a hideg üvegnek döntötte homlokát, és nézte Lacikát állhatatosan. Nézte, s én még nem láttam soha ilyen nézést. Nemcsak a szemével nézte, hanem homlokával és orrával, bőrének minden pórusával és a bőr alatt feszülő idegekkel. Egy nagy szemmé vált ez az asszony, kiszállt önmagából, suhant végig az úttesten a fiához, s csak nézte. Csak nézte, nézte, bepólyálta szeme barna bársonyába, körülvértezte szeretete vaspáncéljával, úgy nézte, nézte, nézte azt a gyereket... Így csak ők tudnak nézni, az anyák. Szeretetük átlát a hegyeken, hétmérföldes csizmával lépked a szeretetük, s egy léghajót elkormányoznak e szeretet erejével, ha rajta utazik a fiuk...
Már a negyedik megállóhoz közeledtünk. Már el is fordultunk az Üllői útról, s azt a járdaszigetet régen leradírozta a távolság, és még el is takarta a kanyarulat. De ekkor az anya lassan fölemelte fejét, két barna szemöldöke fölszaladt a homloka közepére, két ajka elnyílt egymástól, s köztük előbukkant a nyelve hegye: Lacika lelépett a járdaszigetről.
Mosolygós szemmel kísérte nyomon. Ebből rögtön tudtam, hogy a gyereket nem fenyegeti veszély, semmiféle jármű nincs a látóközeiben. Tudtam, hogy Lacika nyugodtan megy át az úton, s tudtam - mert írva állt anyu homlokán -, hogy szerencsésen átért a túlsó partra. Egy pillanat múlva fölrezzent az asszony, és hátat fordított az ablaknak.

Akik élnek, azok délnek mennek

noolaszorszagban

Jósorsom Firenze mellé vetett néhány napra, jóbarátokkal!
Most érkeztünk, még nem is tudok mit írni, három éve nem utaztam - pedig az a legeslegjobb. nem, van még, ami ehhez mérhető, de kevés -, és eljőve az otthoni fagyhalálos hírek, a stressz, meg elcseszett ügyeim dermedék januárjából,
jelenleg egy kisváros mediterrán főterére néző ablakánál ülök, lábam meleg radiátoron, mert itt is kurva hideg van, de ez enyhébb, meg egyébként is, ez középkoris, cinquecento tél – ötszáz éves házban lakunk, a falak olyan vastagok mint Lorenzo Medici... ööö, nem, inkább nem folytatom ezt a hasonlatot, valamint fagerenda, terakotta padló, wifi, Toscana -, és csak nézem az éjszakai főteret, olaszok még persze most is vigadnak, kávéházi asztalok kipakolva, mi itt fent Calvadost iszunk, Galamb és Bori zene nélkül táncolnak polárban, és megyünk majd az Uffizibe, és az egész szuperszenzációs.
Asszem még írok innen a héten, mert rá vagyok izgulva az ügyre, imádom Olaszországot, itt is mindig azt érzem, hogy otthon vagyok, habár Firenzében még nem voltam, de most, most majd megyek, sorsom kegyes.
Akik élnek, azok délnek mennek, akik haldokolnak, északnak. Ott fagynak meg, cinquecento nélkül.

Zsendül a pina

 

ferfiesno6

Mélyebbre! Belemerültünk a pinatémába. És nem volt szófukar az este.

Bene Zsófi barátnőm Kriston Intimtorna tréner lesz. Ebben a témában ma ez a legkomolyabb képzés Magyarországon.
Az összetett, szigorú, magas színvonalú oktatás során kitanulta a női és a férfi nemiszervek anatómiáját, működését, zavarait, a szexus pszichológiáját, egyszóval sokat megtudott arról -azon kívül, amit már addig is tudott -, hogy a szex vajon mi.
Rengeteg tabu, félelem, szorongás kapcsolódik a témához. Éppen ezért akartam vele beszélgetni.
Ültünk a konyhájában, finom teát és bort ittunk, pazar spenótos lepényt ettünk, estétől hajnalig diskuráltunk, sokat nevettünk. Női magazinba vagy női site-ra túl kócos és szókimondó lenne ez az interjú. Ebben a blogban viszont mindez kívánalom!
Ezért Zsófival szabadon, szabadszájúan, tabuk nélkül beszélgettünk. (ahogy szoktunk) Először a nőről: hüvelyéről, lelkéről, orgazmusáról, minden ezekhez kapcsolódó problémájáról. Aztán a férfiról: péniszéről, lelkéről, orgazmusáról, minden ezekhez kapcsolódó problémájáról.
A férfi interjú is jön majd. Addig is, most tehát: zsendüljön a tavasz meg a pina!

Zsófi: – A test és a lelkiállapot összefüggése nem újdonság. Van, mikor az ember behúzott nyakkal, előreejtett vállal létezik. Ilyenkor, habár nem látszik, de az alhasi szervek is elszomorodnak. Nagyon érdekes, hogy a női szerveink ugyanúgy reagálnak állapotunkra, mint az arcunk, szemünk, legörbülő szánk, ráncaink.
És mennyire meg tud változni minden, pusztán attól, hogy kihúzzuk magunkat! Nem mindegy hogy úgy megyek be egy helyiségbe, hogy egyenes vagyok, itt a tekintetem, itt a cicim, itt a derekam, ez vagyok én, vagy úgy hogy összehúzom magamon a kardigánt, leeresztem magam, lógatom az orrom. Belül ugyanez történik: ha lelógatom magam, akkor lekonyul a méhem, nincs bennem tartás, energia, elernyed a hüvely.
Pusztán mert nem tartom magam, fizikailag. A lélek visszahat a testre, a test a lélekre, és ha lelkileg tudom tartani magam, akkor fizikailag is tudom. Ha fizikailag megy, akkor lelkileg is könnyebben tartom magam.  Érdekes például, hogy a nagyon kövér emberek egészen furcsa viszonyban vannak a testükkel. Ezt megfigyeltem sok-sok hospitálás alatt. Nincsenek igazából kapcsolatban a testükkel.
Lola: - Ez szerintem is így van!
Zsófi: - Mert ez egy oda-vissza ható történet. Nem viszi fel őt a hatalmas teste a harmadikra, nem tud lehajolni. Az elhízott test nem engedelmeskedik a fürge szándéknak. Az ilyen ember elkezd úgy gondolni a saját testére, mint egy hálátlan koloncra: ha ilyen nehéz teher, akkor jobb, ha nem is vagyok vele kapcsolatban. Ilyenkor az elhízottak gyakorlatilag kiköltöznek a testükből. Nekik egy bármilyen minimális mozgás, ami kimozdítja őket a komfortzónából, legyen az akár egy Kriston Intim Torna - ami egyébként nagyon összetett -, már egy visszatalálás lehet a saját testükhöz.
Lola: - Amiből aztán következhet még nagyobb testtudat, fogyás.
Zsófi: - Így van, bekövetkezhet az elhízottal, hogy újra birtokba veszi a testét. A szellemnek kell birtokolnia a testet. Mert ha fordítva van, akkor jön az, hogy háromszáz kilósan fekszünk az ágyban fánkot zabálva.
Lola: - És a tűzoltók emelnek ki az ablakon, mikor elszánjuk magunkat a gyomorszűkítésre.
Zsófi: - A Kriston Intimtorna ilyen esetekben is tud segíteni, ha valaki ilyen messze van a saját testétől.

zsendul2.jpgartwork by Aykit Aydogu

Lola: - Térjünk rá a Kriston Intimtornára, hogy mi is az pontosan, miben különbözik a többi ilyen jellegű tornától. Zsófi: - A módszer neve Kriston Intimtorna, a nevét mindig így kell használnunk, nem véletlenül. Kriston Andrea harmincéves munkája van ebben a brandben, ami nemcsak torna, hanem szemlélet, rendszer is. Ez nem az, mint sok más intimtorna, hogy szorítgassad pisilés közben a pinád, mert az erősít. Az nem erősít, sőt árt. Ahhoz, hogy hatékony legyél, hogy érezd a változást komplexebb dolgokat kell tenned. Ezt tanítják a tanfolyamon. Egyébként az intimtorna szót is Andrea alkotta meg annak idején, mikor elkezdett ezzel foglalkozni.
Lola: - Ide készülve, utánaolvasva, sok nőt ismerve, az a tapasztalatom, hogy rengeteg nőnek van intimproblémája.
Zsófi: - Igen, de sokan megelőzés okán jönnek hozzánk. Nem akarnak bepisilős nénik lenni.
Lola: - Mikor kezdődhetnek a problémák? Hány évesen?
Zsófi: - Akár huszon-, harmincévesen. Ez alkati dolog is, és a szülés, terhesség is befolyásolja. Mondjuk ki a problémákat: vizeletvesztés és hüvelygyengülés. Jönnek a tréningre olyanok is, akiknek már az anyja, nagyanyja is ettől szenvedett, és ő mindezt meg akarja előzni. A vizeletvesztésről sok nő úgy hiszi, hogy ez egy természetes, szülés utáni állapot, aztán meg hogy a klimax következménye, mikor a hormonális változások rásegítenek a kötőszöveti és izom változásokra. De ez tévedés. Volt évekkel ezelőtt egy szakdolgozat, a Testnevelési Egyetemen női gátfutókkal csináltak felmérést. Tökéletes testű, erős testtudatú, fiatal nőkkel, akik tizenéves koruk óta sportolnak. Tudod hány százalékuk írta be, név nélkül, hogy vizeletvesztő? 72 százalékuk. Mert ez a fajta mozgás rongálja az alhasi szerveket.
Lola: - A gátfutás?
Zsófi: - Bizony. A folyamatos terpesz, zökkenés, terpesz, zökkenés miatt.
Lola: - A vizeletvesztés és hüvelyprobléma teljes titok és tabu a nőknél. Csak úgy, mint a férfiaknál a vizeletvesztési és merevedési problémák. A szégyen miatt. Az előző generációkban elfogadott volt, sőt természetes, hogy idősebben nem komfortos a punci. Vagy nem áll fel a cerka. Habár persze mindez tabu volt. De utánaolvasva kiderült, hogy a mi generációnk, és a tőlünk fiatalabbak is titkolják, szégyellik, ha ilyen problémájuk van. A fórumok és cikkek tanulmányozása közben derült ki, hogy rengeteg nő viszi ezt a terhet. És már a plasztikai sebészet is rárepült a témára, találkoztam az erről szóló hirdetésekkel.
Zsófi: - Ja, ami egy rugalmas szövetből mondjuk lézer segítségével merevet csinál. De vegyük ketté a problémát: van a vizeletvesztés és a hüvelygyengeség.
Lola: - Ez két probléma?
Zsófi: - Részben. De anatómiailag nagyon is összefügg. A nők nagy része a tisztasági betétet nem arra használja, amire való, a menstruáció enyhe szakaszához, hanem az elcsöppenő vizelethez. Elcsöppen a vizelete, mert tüsszent, köhög, vagy röhög egy jót. Ez mind erős haspréssel jár. Aztán jön az inkontinencia betét, amikor már nem csak elcsöppen, hanem csurran, befolyik, aztán jön a még nagyobb betét, mikor már olyan mértékű a probléma, hogy ha ülésből feláll, akaratlanul ürül a hólyagja, sőt esetleg a süllyedés már olyan fokú, hogy elakad a vizelet.
Lola: - Ez borzasztó lehet.
Zsófi: - Igen, ez a legsúlyosabb fázis. De a stresszinkontinencia – köhögés, tüsszentés, ugrás, nevetés közbeni vizeletvesztés - negyven felett körülbelül mindenkit érint, függetlenül attól, hogy szült vagy nem.
Lola: - Ami azt jelenti, hogy mindenkinek csinálnia kéne az intimtornát.
Zsófi: - Igen. De térjünk át a hüvelyre. Ott lent minden összetámaszkodik: a húgycső, hüvely, a méh, a végbél. Na most, ha ezek közül az egyik meggyengül, akkor arra dől a többi is. Ha rossz a nő testtartása; ha nem harmonikus a szexuális élete; ha egyáltalán nincs szexuális élete, pedig vágyna rá; ha a női szerveit műtötték, vagy ha alkati, örökölt problémája van; ha komoly túlsúlya van, vagy ha történt egy provokált szülése, ami többek közt azt jelenti, hogy a gyereket könyökkel kitolják az anyából, ami rendkívülien szétcseszhet ott lent mindent, szóval ezek mind gyengítik a hüvelyt. És persze, hogy elfárad, elgyengül ennyi dolog után a szegény vagina, mert addig tartott ott mindent, mint a katonatiszt. A húgycsőnek, hüvelynek, végbélnek olyan állapotban kell lennie, hogy álljanak az alhasban.
Lola: - Föl!
Zsófi: - Igen, föl! Up! Mint a tartással. (mutatja a kihúzott tartást)
Lola: - A szexuális szervek jólléte kihat az ember pszichéjére.
Zsófi: - Igen, mint ahogy az elején beszéltük. Képzeld el, elvégeztem a tanfolyamot, még nem a trénerit, csak a simát. És már ahogy kijöttem, máshogy tartottam magam. Másnap szép tavaszi reggel volt, mentem a kutyával sétálni. Azon gondolkodtam, hogy már mit tudok a puncimmal, mit tanultam. Mentem farmerban, smink nélkül, reggeli arccal. Jött egy bringás, hopp megbámult. (mutatja, hogy) Jött egy másik
Lola: - Az is megbámult.
Zsófi: - Persze! Semmi más nem történt csak vittem a szerveimet, szeretettel, odafigyelve. Olyan jó volt vinni a női mivoltomat. Pedig nekem nem volt semmi problémám addig, én nem voltam traumatizálva. Csak el volt felejtve az alhasam. Hát ki a fene gondol a végbelére délután kettőkor, külön. (Lola nagyon röhög) Pedig mikor szaladni kell a vécére, mert meghajt a kovászos uborka, akkor mindent megtart az a végbél, mert kedves szerv.
Lola: - Ja, a Bélügyek című könyv is erről szól, imádom!
Zsófi: - Igen, igen, ismerem. Rendkívül fontos, hogy az ember jó viszonyban legyen a saját szexuális szerveivel. És nem azért mert minden nap a pinámról kell elmélkednem.
Lola: - Miért nem? (nevet) Csak vicceltem. Én sem arról szoktam elmélkedni.
Zsófi: - Tudod mivel szembesültem, mint leendő tréner? Fel szoktuk adni házi feladatnak, hogy otthon, a fürdőszobában nyúlj be a saját hüvelyedbe, végezz önvizsgálatot. És rengeteg nő képtelen ezt megtenni. Itt és most, 2016-ban, képtelen az önvizsgálatra, mert nulla viszonya van a nemi szervével. A hüvelyébe benyúlhat a nőgyógyásza vagy a pasija, de magának nem képes megtenni.
Lola: - Nahát. De a menstruációról is akartam beszélgetni, hogy azt is mennyien gyűlölik.
Zsófi: - Nagyon sokan. Ahelyett hogy örülnének, hogy minden hónapban megszakad a vérkörük, amit megélhetnének egyfajta frissülésnek. Hogy termékenyek, petét érlelnek. Ennek lehet örülni. Annak a ténynek, hogy nő vagyok. A menstruáció nem szükségszerűen kín. Az is sokszor leírt tény, hogy az erősen görcsös, fájdalmas nehéz vérzés mögött leggyakrabban a pszichés elutasítás áll.
Lola: - Ja, létre van hozva a médiában és az emberek tudatában egy álnő, egy tökéletes lény, tökéletes testtel. Aki nem vérzik, nem kakil, soha nem büdös satöbbi.
Zsófi: - Igen. Na, most ehhez annyit, hogy a valódi nők, mikor menses előtt vannak, viszonylag sokat szoktak fingani. Mert ez a dolog felfújódással jár. Helló bocs. És nem szivárványszínűt. (Lola vihog) Azok a csajok, akik folyamatosan fehér teniszszoknyában képzelik el magukat, és azok a férfiak, akik ezt várják el egy nőtől, azok olyan játszmába kerülnek bele, amiből szinte lehetetlen kilépni. Viszont annál inkább lehet benne megnyomorodni. Hasonlattal élve, és megfordítva dolgot, ez olyan, mintha egy nő azt várná el egy férfitől, hogy úgy ejakuláljon, hogy ne jöjjön ki az a fehér, ragacsos valami belőle.
Lola: - Na, ilyen nincs. Megfigyelésem szerint van egy testkultusz, de ez áltestkultusz. Mert nem a valódi test felé irányul teljesen elfogadva azt, hanem valamiféle tökéletes testet vár el híveitől. Természetesen nem a sportolással van bajom, sőt. Edzeni kell mindent! Csak azzal van bajom, hogy minden olyan kellemesnek van beállítva. És -elméletem szerint – az emberek elhitték a média több évtizedes sulykolását, és az a tévképzetük, hogy mondjuk a test fenntartása csak kellemes dolgokkal jár. Nincs hibája. Kialakult az az elvárás az emberekben, hogy a szülés is kellemes, a meghalás is kellemes, a kakilás is illatos.
Zsófi: - Igen! (nevet) És a Kriston Intimtorna azért is jó, mert ad egy olyan fókuszt, hogy ez a testtájunk létezik és szerethető, fejleszthető. És még valami fontosat, azt, hogy ezek a szervek érzelmi felületek. Amiről az elején beszéltünk. Mert a nőkkel sok minden történik: ilyen szeretkezés, olyan szeretkezés, gyerektelenség, gyerek utáni sóvárgás, terhesség, beültetés, szülés, koraszülés, abortusz, vetélés. És van, akivel nőgyógyászati műtét történik.. És van, akivel nemi erőszak. Ez egy érzelmi felület, és úgy is kell vele foglalkozni. És ez nem mindig könnyű.
Lola: - Nyilván mert a tudatosítási, vállalási folyamatban szembe kell néznie a nőnek a saját történetével. A saját pinájának a történetével, hogy drámaibban fogalmazzak.
Zsófi: - Egészen pontosan így van.
Lola: - Hogy az anyádnak milyen volt a viszonya a saját nőiességével és a te nőiességeddel, hogy aztán milyen férfiakat választottál, azokkal milyen volt a szex, mit vállaltál fel magadból. És el kell kezdened szeretni a saját nemi szerveidet, a saját szexed.
Zsófi: - Igen, de maradjunk annyiban, hogy ez egy lehetőség. Lehet a Kriston Intimtornát úgy is csinálni, hogy elvégzem a tanfolyamot, megtanulom a tornát és a téma lezárva. Meg úgy is lehet, hogy megtanulom a tornát és odaadom magam ennek a dolognak, és ennek kapcsán elkezdek ránézni a saját érzelmi történetemre. Kivel feküdtem le, kivel nem. Hol aláztam meg magam, hol nem. Csodálatos volt a szülésem vagy megnyomorítottak a kórházban. Ki kellett venni a petefészkem, a méhem vagy nem.
Lola: - Volt orgazmusom, vagy nem volt. Kivel volt, kivel nem.
Zsófi: - Így van. Vagy, hogy soha nem volt orgazmusom, és nem is hiszek az orgazmus meséjében.

 

zsendul1.jpgartwork by Javier via: Insta@fotoexit

Lola: - Térjünk is rá erre a témára! Döbbentem tapasztaltam, hogy vannak nők, akik soha nem élik át. És hogy a hüvelyi orgazmus létezése lényegében még mindig tagadva van. Ez is tabutéma. Kedvencem, mikor jön a férfi szexológus és kijelenti, hogy nincs hüvelyi orgazmus. Ami agyrém, mert bizonyítani ugyan nem tudom, de nekem van.
Zsófi: - Na, akkor már ketten vagyunk.
Lola: - Ugyanaz a működési mechanizmus, mint a problémáknál: a nők egy része eltagadja, tabusítja, vagy eljátssza az orgazmust. Brutális statisztikákat olvastam arról is, hogy mennyinek nincs. Egy se. Soha. Nemrégiben mondta nekem egy férfi, hogy az, hogy ki a jó nő az ágyban az attól függ, hogy az illetőnek mi a viszonya a szexhez, a saját szexéhez.
Zsófi: - És hogy teljes biztonságban érzi-e magát. Ha nincs valamiféle elengedettség benne, akkor semmilyen orgazmusa nincs. Még egy mechanikusan előállított klitorális orgazmusa se.
Lola: - Hüvelyi orgazmusra mindenki képes?
Zsófi: - Nem tudom. Minden nő máshogy van bekötve. Azok a nők, akik nem merik megengedni maguknak az extázist, azok nem élik át az elengedettséget. Ami mondjuk feltétele.
Lola: - Hát igen, mert akkor nem vagy olyan tökéletes, amit magadnak és a férfinak akarsz sugározni. Már aki. Abba nem fér bele a teljes kiszolgáltatottság állapota.
Zsófi: - Nem fér bele az a fajta felszabadultság, mikor semmi nem számít. De ez árnyalt dolog. Minden nőnek más izgatás, helyzet kell ehhez. És van, akit úgy szoktattak, vagy úgy kondicionálta magát, hogy nem adhatja ki magát. Például tudja, hogy túl hangos lesz.
Lola: - Sikítozik!
Zsófi: - Igen. És van, olyan nő, aki megijed a saját érzésétől. Mert nagyon más és idegen az érzés, ami feltolul benne, ami abban a pillanatban blokkolja. Mert mondjuk úgy nevelték, hogy így nem illik viselkedni. Nagyon sok feltételnek kell ahhoz teljesülni, hogy egy nőnél a hüvelyi orgazmus ajándéka meglegyen. A csiklói orgazmussal szemben, ami főleg egy mechanikus ügy, bár teszem hozzá, azért ott is kell egy csomó lelki feltételnek teljesülnie, a vaginális orgazmus a teljes átadottság állapota.
Azok a nők, akik teljesen tudatosan meg tudják különböztetni a kettőt, arról számolnak be, hogy a vaginális orgazmus következménye a reszkető láb, a teljes kielégültség, jóllakottság állapota. Nem levonva a csiklói orgazmus értékéből, ami egy más jellegű kielégültség. És anatómiailag az idegpályák egyáltalában nem különböznek. És mégis más.
Lola: - Ez így van.
Zsófi: - És éppen ezért szokott előfordulni, hogy vaginális orgazmust akkor tud átélni egy nő, ha tényleg, teljes biztonságban érzi magát. Kívül és belül egyaránt. A női orgazmus feltétele a biztonság.
Lola: - Ez csodálatos. Hogy a biztonsággal van összekötve.
Zsófi: - Ez gyönyörű, igen. És miért van ez így? A megfoganást az orgazmus elősegíti. Mikor van egy belevaló orgazmus, akkor a hüvely ráng, szinte húzza felfelé a spermiumokat. Itt jön be ugye az egyidejű orgazmus története, de most nem menjünk el a lányregényekbe, hogy megszólal a nagyzenekar és mindenki rózsaszínben egyszerre élvez el.
Lola: - Miért, az olyan jó! (mindketten nagyon nevetnek)
Zsófi: - Jó, jó, de ha nem így alakul, akkor se várja el senki az egyszerre élvezést, könyörgöm! Habár a megfoganás érdekében célszerű. A hüvely ráng, pulzál, a pénisz ráng pulzál. A méhszáj az alatta lévő kis öbölből szinte felissza az ejakulátumot. Ezért hasznos a fogantatás szempontjából a szinkronorgazmus. És az, hogy egy nő biztonságban érzi-e magát, az elsősorban a saját tudati felelőssége, másodsorban a párja felelőssége. Közös felelősség. És erről akkor is nagyon fontos beszélnünk, mikor a következő interjúban a férfiakról lesz szó.
Lola: - Nyilvánvalóan fogunk róla beszélni.
Zsófi: - Egy nő akkor élvezi a szexet, ha abban a két karban, ami őt öleli, biztonságban érzi magát.
Lola: - Kész vagyok. Ez csodaszép.
Zsófi: - És ez a biztonság nem ott, a szex közben születik. Hanem az előtte való három órában, a múlt hétben, a kettejük történetében. Ez egy rendkívüli felelősség.
Lola: - Engem azok a nők érdekelnek, akik bánatosak efelett. Akik nem hajlandóak szembenézni a veszteségeikkel. És mivel nem merik vállalni magukat, a megoldásig sem jutnak el. Amiben a legjobb a Kriston Intimtorna. Amit csinálni kell.
Zsófi: - Bizony, ezt csinálni kell.
Lola: - Mindennap.
Zsófi: - Mindennap. De szerintem ez tök jó.
Lola: - Megfigyelésem szerint a boldogtalan negyvenes-ötvenes nők egy radar alatti tömeg. A negyven feletti nő intenzívebb minőségben kezd el vágyni a szexre, de nagy részük mégis évtizedeket él le frusztráltan. Persze olyan is van, akit ez már tényleg nem érdekel, és leteszi ezt a dolgot. De kutatások szerint, jellemzően a női libidó negyven felett jut a csúcsra. A negyvenes, ötvenes csajok – wáhh! csajok! – nagy részében ott pulzál(na) a szexistennő.
Zsófi: - Igen, ez a korosztály sokkal jobban vágyik a minőségi szexre. Mert elért az önvállalásig, ilyen mellekkel, ilyen testtel, ilyen élettel. De vissza a Kriston Intimtornához: ha megműti a plasztikai sebész valaki meggyengült vagináját, azután is ugyanúgy, pontosabban egy idő után megereszkedik a hüvely, és jönnek a problémák. A nyakadba varrhatják a hüvelyed, ha nem edzed, elgyengül.
 Ha azonban edzi, pont úgy, mint a karját vagy a hasizmát, akkor tud magának egy olyan puncit formálni, aminek erejébe, rugalmasságába tudatilag  bele tud kapaszkodni. Ami aztán zsendülni, ébredni fog ám, ha kedvére való férfi jön szembe! És hangsúlyozom, hogy nem csak a szexualitás kontextusában, hanem egész nőisége, személyisége összefüggésében. És az életközepi válságában meg tud találni egy új, tudatosabb női identitást. Függetlenül attól, hogy van-e pasija vagy nincs.
Lola: - Megrendítő történeteket mesélnek szomorú, szégyenkező nők, az első Unicum után. Vagy Unicum nélkül..A hamis testkultusz pont pinafronton kitermelte a női nemiszerv szűkítését, vagdosását, fehérítését, kisajak műtétet, szőrtépkedést, miközben arról, hogy belül mi van nincs szó.
Zsófi: - Ez ugyanaz az attitűd, ha valaki nem mer belenyúlni a puncijába. Hogy mindenhez van közöm, ami látszik, és semmihez nincs közöm, ami nem látszik. Márpedig a punci állaga, játékossága, frissessége semmilyen módon nem látszik. Egyszer meg fogok kérdezni férfiakat erről, hogy volt-e ilyen élményük. Hogy szép volt a csaj, kívánatos, lekerült a ruha, de nem volt kölcsönös és örömteli a szex, mert nem volt olyan állaga a nőnek.
Ide tartozik egy történet: beszélgettem egy férfival a szexualitásról, aki azt mondta, hogy a szex a fejben dől el. Mondtam, hogy persze, nyilván, és ez igaz is, de azért ennek van egy izomvonzata. És erre azt mondta, hogy na jó, ezt hagyjuk. Ő is lelökte a témát. Nem akart erről beszélni. Nem akart arról beszélni, hogy fejben megvan, érzelmekben megvan, de fizikailag is meg kell lennie női és férfi részről egyaránt. Hogy mi van a medencefenéki izmokkal. Minden férfi tudja, hogy ki lehet csiholni egy orgazmust így-úgy, de ha egy meleg, nedves, rugalmas hüvely fonódik az ő végtelen érzékeny péniszére, aminek viszont merevnek kéne lennie, akkor az azért sokkal jobb. Az a kérdés, hogy le akarom-e tenni egészen alacsonyra a lécet ez ügyben vagy nem.
Lola: - Valamint, ha már lent van a léc, tudja-e a nő, hogy ezt feljebb tudja tornázni. Szó szerint. És hogy ezért tud tenni. Ez egy megoldható dolog.
Zsófi: - Tudsz érte tenni, igen. Felismerem, szembenézek, megkeresem, hogy mivel tudok tenni magamért. Hajmeresztő sztorikat írnak kommentelők a fórumokba. Hogy flottul el tudnak lenni alacsony léccel. Mennyire lesz szexuális lény az a nő, akinek mindig van egy betét a bugyijában? A mentális, a fizikai egészség szempontjából nagyon fontos, hogy aki akar, az kielégítő szexuális életet éljen.
Lola: - Aki akar szexelni. Mert van, aki nem akar. Mindenki élje meg a saját természetét.
Zsófi: - Így van. Első lépés, ránézni, hogy akarom vagy nem. És hogy azért nem akarom, mert tele vagyok félelemmel, vagy azért mert valóban nem akarom. És ha kiderül magamnak, hogy azért nem akarom, mert tele vagyok szorongással, akkor kiderül, hogy ez a történet önmagunkhoz vezet. A szexualitás arról referál, hogy kik vagyunk mi. Nagyon nehéz leszakadni az elvárásokról, a médianyomásról. Ha azt mondják egy ötven körüli nőnek, hogy ez neked már minek, már öreg vagy hozzá, akkor bizony erő és tudatosság kell, ahhoz, hogy vállald magad. Rengeteg nő kapja azt, hogy már elment a férjed, vagy nem is volt férjed, régóta egyedül vagy, vagy férjnél vagy de már öreg vagy, elmentek az éveid, szevasz. Pedig a nő itt tudna kezdeni egy új történetet akár új szakmát, hobbit, bármit, amire addig csak vágyott, de nem élte meg és ez együtt tud járni a szexus új minőségével is. Csak ezért tudatosan kell tenni. Ha fejleszted a személyiséged, fejleszted a szexualitásodat is.
Lola: - Engem ez a tudatossági szint érdekel.
Zsófi: - Van, mint ahogy mondtad, aki ezt nem tekinti problémának.
Lola: - Van. De aki annak tekinti, annak itt az eszköz.
Zsófi: - És ez az eszköz, saját tapasztalatból mondom, rendben tartja a libidót, a pszichét, a menstruációt, harmonikus kapcsolatba kerülsz a saját nemi szerveiddel és lehetőséget kapsz arra, hogy fejleszd a személyiségedet.
Lola: - Mindennap csinálod?
Zsófi: - Igen. Napi húsz percről beszélünk, amit bármikor be lehet iktatni. Aktív részese vagyok a saját női mivoltomnak. És azzal fekszem le, akivel tényleg akarok, de abban a szeretkezésben nagy bizalmam és önbizalmam van. És az egész az én döntésem. Nagyon jó eljutni ám oda, hogy a saját testem felett minden befolyástól függetlenül dönthetek.  A Kriston Intimtorna egy eszköz, amit használok és a folyamat, amin végigmentem ennek segítségével, hogy is mondjam, rendben tart. (mindketten nagyon nevetnek)
Lola: - A szorongással való szembenézés és a szándék a lényeg. Vagyis a tudatosság növelése.

A Karácsony előtti kisfiú

adventalexander

Rövid mese december huszonharmadika varázsos napjára.

Volt egyszer egy kisfiú, aki nem is a Karácsonyt, hanem a december huszonharmadikát szerette a legjobban.
Koromfekete éjszakának látszott, pedig reggel volt, hat óra, mikor Peti szívdobogva felébredt. A gyerekszoba ablakai a Körkocsis utcára néztek. Odakint nem rezzent a dértől csillogó világ. A több ágy körvonala és a halk szuszogás jelezte merre alszanak kistestvérei.

Ketyegett a tehenes falióra. Holnap lesz Karácsony. Erről álmodozott november közepétől. Reggelente egyre később világosodott, és délutánonként egyre korábban ragyogott fel néhány percre az alkonyodó ég vörös csíkja. A felnőttek sóhajtoztak, búvalbélelt nagykabátokban siettek fekete utcákon. Petiben viszont egyre nőtt az öröm, a várakozás. Még álmodott is a rücskös üvegajtón át összemosódva világítós színes fényekről.

December elején az adventi koszorú elfoglalta helyét az ebédlőasztal közepén. Anyával feldíszítették a lakást. Ha kisütött a nap, felfénylettek a színes selyempapírból hajtogatott áttetsző ablakdíszek. A mézeskalácssütésre átjöttek az unokatestvérek is, együtt szaggatták a fűszeres tésztát. Aztán már nem csak csillagokat szúrtak ki, hanem formáztak mindenfélét: házat, kiskutyát, szemüveget, meg szemüveges kiskutyát, házat fülekkel, házat szemüveggel, orral. Rengeteget nevettek, mikor kivették a sütőből a ducira sült süteményeket.

Telt a hónap, egyre több lett a jel. Anyáék nagy ruhásszekrényét, amibe egész évbe be lehetett mászni, egyszer csak bezárta valaki. A felnőttek csak vonogatták a vállukat, nem tudták kinél van a kulcs. Az utolsó héten a finomságokat, sütni és főznivalókat kellett megvenni. Azonnal kipattant az ágyból, mikor a Nagymama óvatosan benyitott a gyerekszobába és halkan megkérdezte: Péterkém, jössz piacra? Téli reggel a Városháza mögött gőzölgő sziget volt a piac. Nyüzsgés a hajnali sötétben. Nagymama sorbanállás közben ismerősökkel beszélgetett, és mindig ettek lángost a vásárlás után.
- Várod a Karácsonyt kisszívem? – kérdezte Nagymama.
- A huszonharmadikát várom. Az a legjobb – válaszolta Peti.
- Miért?
- Mert akkor még nem kell izgulni, de már jó. És mert még bármi lehet.
És most itt van a Karácsony előtti nap. A tehenes óra negyed nyolcat mutatott, a fekete éjszaka kiszürkült, a szoba jól ismert formáját mutatta. Havazni kezdett.
Felkelt. A felnőttek már ébren voltak, reggeliztek, kávéztak. Csodálatos, nagy rend volt a házban. Kistestvérei is felébredtek. A délelőtt órái lassan teltek, de ez jó volt, pont így képzelte, hogy ilyen lesz. Húga gyakorolt a zongorán, Ilonka néni a másnap esti vacsorához törölgette a porcelánokat, evőeszközöket. Mártásostál, halkés került elő a tálalóból. Holnap vendégek jönnek vacsorára, sokan lesznek.

Anya nevetése gurult ki a konyhából. Hadd lám csak a hóállásjelentést!- mondta Péter kapitány a Víztorony tetejére pillantva. Havazáskor ezt szokta mondani. A Víztoronyra már vastag, fehér sapkát kötött az ég. Soha ilyen szép napot. Apa felszólt az emeletre: Vegyétek a kabátot! Huszonharmadika és huszonnegyedike délután mindig elmentek vele a másik Nagymamáékhoz uzsonnára. Ma még nincs ünnep, csak az előtte van. De holnap, mikor majd hazajönnek és beszaladnak a kapun, az ajtón, aztán végig az előszobai folyosón egészen a csukott, homokfúvott üvegig, aminek apró göröngyei, dudorai színesen összemosódva fénylenek a mögötte lévő meglepetéstől, holnap már minden eldöntött és kész lesz. Ma még nincs kész az ünnep, csak készül.

Apa elhozta a sétára a fényképezőgépét is, fotózta a várost, a házakat. A havazás elállt. A másik Nagymamáékhoz érve a kicsik beszaladtak, Peti lassabban ment, meg kellett simogatnia a korlát levéldíszeit, ezt jövet-menet mindig megtette.
- Állj meg ott egy pillanatra - szólt Apa és a gépet állítgatta. Peti megállt.
A korlát vasszaga, a tél szaga, és a nyitott ajtóból áradó meleg kalácsszag keveredett.
Egy pillanatra felfénylett a halvány délutáni nap. Peti hunyorítva nézte, hogy közte és Apa között rózsaszínű a hó.