Amikor a Müpa-ba először megy be az ember, rendkívüli erővel tör rá a felismerés: hát ezt nem cseszték el! Minden tere, nézete, részlete harmonikus és ergonomikus, és arról a gondolatról ad tanúbizonyságot, hogy létezhet olyan világ is – tér - ahol működnek a dolgok. Természetesen és könnyedén. Ahol a dolgok –ez esetben egy épület- azért vannak, hogy jól érezzék magukat az emberek.

Már rég kigondoltam, hogy itt szeretnék lakni. Ismerném minden zugát, egész nap nézném milyen tökéletes és átgondolt minden porcikája, szólna mindig valami klasszikus zene, néha innék kávét, vörösbort, ennék szendvicset, szólna mindig valami könnyűzene, tényleg elhinném, hogy minden pillanat szakrális, nem félelemblogot írnék, hanem Müpa Boldogságblogot és amikor meghalnék, itt kísértenék, homályos foltként rajta lennék a szelfiken, a háttérben, hülye pofákat vágva.