A következőket figyeltem meg: egy negyvenes pár, túrafelszereléssel jött, hálózsák, párna, víz, szivacs. Berendeztek egy kis nappalit maguknak kétszemélyes matracukkal kijelölve a territórium határait, és hat órán keresztül nem mozdultak róla. Az egy-két perces szünetekben, a taps és a váltás alatt, egyébként volt fluktuáció a babzsákokon. Kevesebb hely volt, mint ahányan henteregni akartak, és, talán nem kell külön említenem – de kell –, hogy a nem lesz jó helyem, foglalj nekem is szorongást még Bach páratlan életműve sem tudta felpuhítani a közönségben.
Láttam Anikó asszonyt, férje nélkül. Árnyéka önmagának. Láttam Fassang Lászlót közelről. Rendkívül kedves manóarca van, szerettem volna megölelni, de néhányan visszafogtak és az előcsarnok egyik oszlopához vezettek. Most azt ölelgetem.