Péntek esténként egy titkos klubba viszi fel a lift. Nyílik a negyediken a liftajtó, akkor vág belé a gondolat, hogy megint itt a gang, el is felejtette. (Ott még nem tart, hogy előre féljen tőle.) Kétszeresére nő a pulzusa, a csuklóján úgy ver az ér, hogy kívülről is látszik, mintha apró kék féreg ficánkolna a bőr alatt. Tapintja a nyaki erét, ott is ki akar szabadulni egy. Csak a klub ajtajáig kell eljutni. Először ki kell lépni a lépcsőházból két nyugodt lépéssel, ez a felkészülés. Ott meg kell állni egy pillanatra, mint az artisták lendülés előtt. Aztán indulás, jön a megmérettetés útja a gangon, tizennégy lépés. Három szabályt kell betartani: szorosan a fal mellett menni, nem lenézni, nem gondolni arra. Most már könnyebb, karácsony körül lidércesebb volt a tizennégy lépés.
Hatalmas, régi sarokháztömb, mint egy erődítmény. Nagy a lakások belmagassága, ez a negyedik emelet máshol hatodiknak is elmenne. Nemrég újították fel, tiszta, friss. Sőt. A lakók a közös költségből még nagy, színes égős karácsonyfát is szoktak állítani az udvar közepére.
Januárban is ott fénylett hívogatóan, megnehezítette a második szabályt. Mintha azért tették volna oda, hogy aki itt végigmegy, nézzen le, ébredjenek fel benne a gyerekkori érzések a színes égőktől, az Andersen mesék halálszagú, szomorú érzései, hívogató halk hang, csak két kis lépést kell tenni, lehetne megint nem felnőttnek lenni, alacsony a folyosó korlátja, miért ne, megtehetné, ha akarná.
Ezért volt veszélyes a lenti karácsonyfa, mert rögtön hülyeségek voltak a fejében. Most jobb, hogy már leszedték.Tizennégy lépés, túl kell lenni rajta, mint az injekción, gyorsan, kész is, jól van. Csönget, jelszó, beengedik. A klubban tiltott dolgokat művel egy nővel és néhány férfival, közben soha
nem jut eszébe
a gang.
Kifelé már nem egyedül jön, és ha nem ő vezet, akkor vörösbort is ivott. Ilyenkor már nem retteg a tizennégy lépéstől. Már vicces a gondolat, hogy mi lenne, ha azt mondaná a többieknek, hogy bocs, én tovább már nem és átdőlne az alacsony korláton, véget vetne a megoldatlan dolgainak, mert vagy nincs megoldásuk, tehát megoldhatatlanok, vagy van, de ő már fáradt azt keresni. De véget vetne a könnyű, jó és csodás dolgoknak is, amiket már megoldott! Például a… a… mit is, várjál. Ezen töpreng, közben odaérnek a lifthez. Innen már nem lép vissza a gangra, hisz ő nem akar öngyilkos lenni, soha nem is akart. Csak elfáradt. Aztán lemennek, nevetgélnek, már el is felejtette. (Addig, míg egy hét múlva nyílik a liftajtó.)
Lelépni a gangról fájna, csak egy Lola Welbach krém maradna belőle. Felesleges is, a  következő körben újra ezeket a lapokat kapná. Az élet mámor. Titokban megfogja kicsit valamelyik klubtársa kabátujját, mert ugyan tudja, hogy az élet mámor és ajándék, de kell kapaszkodni, legalább a visszaúton a tizennégy lépés alatt.